MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1987
1987-04-29 756. öe. - 1987_VB 756/22
- 3 Kiss József maga mellé munkatársként fiatal pályájuk elején tartó művészeket választott. A közös munka legfontosabb tapasztalataként megállapíthatjuk, hogy az előkészítés és megvalósítás folyamán az elkövetkezőkben nagyobb figyelmet kell fordítanunk a fiatal művészek munkájának segítésére, a korábbi rendezési, szervezési tapasztalatok átörökítésére. Az ünnepi műsor hangosítását a helyszínen és a műsor után sokan - és jogosan - kritizálták. A hangosítás problémái főként a helyszínen jelenlévő közönség számára jelentettek gondot, a televízió nézők a megemlékezést zavartalanul élvezhették. A Múzeum kerti rendezvényen a megszokottnál többen vettek részt nézőként, létszámuk - becsléseink szerint - 12-15 ezer fő között mozgott. Ez évben a fővárosi fiatalok részére délutáni programokat is szerveztünk az ünnephez kapcsolódóan. Ezek a programok változó érdeklődés és részvétel közepette zajlottak. Közülük külön említést érdemel - sikere és látogatottsága miatt - a Petőfi Csarnok által szervezett egésznapos március 15-i program: "A Ligeti Diáknap" rendezvénysorozata. Az ünnepi rendezvények keretében rendeztük meg az Isaszegi Kerékpáros Túrát, valamint az Olimpiai Ötpróba tavaszi túráját, melynek távját több ezer fiatal teljesítette. A KISZ kerületi bizottságai a kerületekben található 1848-as Emlékhelyek koszorúzását a hagyományos formában rendezték meg. Az ünnepet köszöntő intézményi és iskolai megemlékezéseket nagyobb igényességgel és színvonalasabban szervezték a korábbiaknál, az előkészítésben a KISZ kerületi bizottságai jelentős szerepet vállaltak. ÍZ