MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1987
1987-02-18 751. öe. - 1987_VB 751/39
- 6 működik, összesen 792 beiratkozott hallgatóval. A József Attila Szabadegyetem rendszeres munkakapcsolatot épített ki a nagy fővárosi múzeumokkal és a Fővárosi Pedagógiai Intézettel. Ez utóbbi intézményi kapcsolat azt is jelzi, hogy a szabadegyetem rendszeresen indít egyeztetett tematikával sorozatokat, melyek a pedagógusok továbbképzését szolgálják. 2./ A tanfolyamok alakulása A TIT Budapesti Szervezetében hagyományosan nagyvolumenü az idegennyelvoktatás . Intézmény jellegű egysége a TIT Budapesti Nyelviskolája, melynek felnőtt-és gyermektagozatát saját szervezésben a TIT fővárosi szervezete működteti. Ezen kívül jelentős számú területi nyelvtanfolyam tanári feltételét is biztosítja. Az 1986-os évben összesen 1.315 tanfolyami csoportban 21.241 hallgató 71.911 órában tanult. Az 1982-es évvel összehasonlítva úgy a hallgatói számban, mint az oktatott órákban nagyjából szintentartás állapítható meg. A részadatok viszont azt jelzik, hogy a területi kurzusoknál jelentős a csökkenés/1982-86 között 25,4%-os/, melyet ellensúlyozni tudott a Nyelviskola saját szervezésű felnőtt és főleg gyermektagozata. A területi nyelvtanfolyamok számottevő csökkenésének fő oka az oktatási gmk-k nagy mértékű megszaporodása, valamint az is, hogy a művelődési otthonok nagyobb arányban kizárólag saját szervezésben bonyolítják le a nyelvtanfolyamaikat. A TIT fővárosi idegennyelv-oktatásában jelentős esemény,hogy létrejött a TIT Budapesti Nyelviskola Gyermektagozata. Ennek az egységnek hiánypótló jelentősége van és fontos körülmény az is, hogy szoros együttműködésben dolgozik az általános iskolai hálózattal. Az eddigi három év tapasztalata azt mutatja, hogy a Gyermektagozat reális társadalmi szükségletet szolgál és működését növekvő érdeklődés kíséri. A másik jelentős tanfolyami terület a közismereti kurzusokat foglalja magában. Ide tartoznak a szakmai továbbképzők, a tudománybarát körök, a számítástechnikai tanfolyamok,a közhasznú kurzusok /szabás-varrás,sikkötő, TV szerelő, Aranykerék mozgalom, stb./. 33 •