MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1987

1987-02-04 750. öe. - 1987_VB 750/66

- 2 ­Az évközi előrejelzések során már júliusban ezer lakást kritikus készültségünek nyilvánítottunk, szemben a kivi­telezők és az ÉVM teljeskörü teljesítésre vonatkozó nyi­latkozataival. Később az ÉVM 5-600, majd 6-700 lakást tartott kritikusnak, és megkísérelte vidéki részkapaci­tások bevonását, azonban ez csak 250 lakásnál járt rész­leges eredménnyel. Az előrejelzettnél nagyobb lemaradás a tanácsi bérlakások­nál következett be, ahol 2 épület /Káposztásmegyer 1015 j., Vadász u./ elkészültére számítottunk, de azok műszaki át­vétele nem történt meg. Ezeket az épületeket még december elején befejezhetőnek minősítettük, azonban az év utolsó három hetében oly mértékben növekedett a szervezetlenség, az alvállalkozók kellő irányításának hiánya, hogy az el­lenőrzés nélkül egymást váltó alvállalkozók a már elké­szült munkarészek egy részét is megkárosították, igy a befejezettség hiánya és a rossz minőség együttesen az át­vételt lehetetlenné tette. Az átvételre való alkalmasság megítélésében a kivitelezők és a beruházók szemlélete közötti különbséget jellemezte, hogy 1986-ban a telepszerű lakásoknál 50 késznek jelentett épület esetében hiusitott meg műszaki átadást a beruházó, összesen 3.378 lakást érintően. Több esetben fordult elő, hogy ugyanezen épületnél a műszaki átadás többször is meg­hiúsult /2 alkalommal 9 épületnél, 3 alkalommal 6 épületnél és 4 alkalommal 2 épületnél/. Az 1986. évi teljesítmények jelentős részét tette ki az 1985-ben átadott lakások hibajavítási feladatainak elvég­zése. 1986. január 1-én 4.360 lakás várt hibajavításra: az összes átadott lakások 45 %-a. A hibajavítások a rende­letileg előirt 30 nap helyett 120 nap alatt /április végé­re/ fejeződtek be. GC

Next

/
Thumbnails
Contents