MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1987
1987-11-10 769. öe. - 1987_VB 769/44
- 3 Politikánk veszített vonzerejéből, gyakoribb a türclnetlenség, az elutasitás, egyeseknél az elfordulás - a tübbség azonban kérdéseire a választ, a gondokból kivezető utat na is a párttól várja. A fejlődésünk nehézségeivel foglalkozó 19Ü6. novemberi KB határozatot és az 1907. júliusi kibontakozási programot az emberek nagy érdeklődéssel és várakozással fogadták, értékelték az őszinte hangvételt. A kerületi pártbizottság irányításával módszeres munka indult a helyi tennivalók meghatározására. A határozatok aktivitást váltottak ki, megvan a cselekvési szándék, de találkoztunk tehetetlenséggel is. Sok kérdés merült fel a kibontakozási program megvalósíthatóságát illetően: következetesek leszünk-c most végre a végrehajtásban, lesz-e az emberekben megértés; meddig terjed az áldozatvállolási készség? Tapasztalataink szerint nagyon rossz a tűrőképesség minden olyan esetben, amikor a már megszokottnál kevesebb jut. Az őszinte szó, a várható terhek világos bemutatása ennek elviselését is könnyebbé teszi. Az a tény, hogy az elmúlt években a kerület dinamikusan fejlődött , az itt élő és dolgozó emberek szemléletét, hangulatát pozitívan befolyásolja. A lakosság alapellátása megnyugtatóan biztosított, a kerület közrendje, közbiztonsága nagy erőfeszítések árán ugyan, de kielégítő. Az erzsébeti és soroksári emberek - köztük a nagy számban ideköltözöttek is - értékelik ezeket az eredményeket. A lakóhelyért, a munkahelyet befogadó kerületért érzett cselekvő felelősség, a kiemelkedő eredményességű társadalmi munka kerületünk régi hagyománya. A körzeti pártszervezetek szerepe meghatározó a lakóterületi politikai munkában, különösen jelentős volt a tanácstagi és képviselő választások során. Kapcsolatuk a tanácsi és népfront szervekkel hagyományosan jó és folyamatos. Jelentős tényező a kerület közéletében a tanács testülete és apparátusa. A színvonalas, szolgálatként felfogott hatósági munka, a szűkösebb időkben is creményeket hozó gazdálkodás, az államigazgatás korszerűsítése közérzetjavító hatású. Ezen túlmutató politikai jelentősége van, hogy a tanács élé kapcsolatot ápol az NSZK-beli Mürtingen városával, ahol a kitelepített svábság nagylétszámú közössége él. tv