MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1987

1987-02-04 750. öe. - 1987_VB 750/13

- 6 ­szerepét. A terv, a lehetőségekhez képest, javitja a rászoruló időskorúak szociális ellátását. Előrelépést jelent a környezet és természetvédelem területén. A kerületi Pártbizottság állásfoglalása alapján a kerületfejlesztési munkába bevontuk az üzemeket, intézményeket is. Valamennyi gazdálkodó egységnél a pártapparátus - egy­séges kérdőiv alapján - tájékozódott arról, hogy mit igényelnek a kerületi Tanácstól gazdasági feladataik sikeresebb megoldásához és arról is, hogy ők hol tudnak segiteni a kerületi feladatokban. Az üzemek, intézmények, pénzügyi helyzetük miatt, elsősorban társadalmi felajánlásokat tettek, amelyek érzékelhető támogatást jelentenek a lakó­területi feladatok megoldásában. A VII. ötéves kerületfejlesztési terv célkitűzésének megvalósításához elengedhetetlen a társadalmi összefogásban rejlő tartalékok jobb ki­használása, a vállalatok, intézmények közreműködése mellett a lakosság fokozott bevo­nása. A lakóterületi élet szinte kizárólagos motorjai, a politikai feladatok meg­valósítói, a lakóterületi pártvezetőségek és a körzeti pártalapszervezetek. Eredményeket azok a vezetőségek tudnak felmutatni, amelyek vállalják a la­kosság hangulatát befolyásoló helyi ellátási , szolgáltatási, közbiztonsági, egészségügyi problémák feltárását és helyi hatáskörben kezdeményezik is azok megoldását. A párttagok és pártonkívüli nyugdijasok részére nagy számban kinálnak közéleti feladatot a kerület társadalmi és tömegszervezetei. Részvételük meghatározó a kerületi népfrontmozgalomban, a lakóbizottságokban, a szakmaközi bizottságban. Többen dolgoznak a tanács munkabizottságaiban is. Főleg nyugdijasok a kezde­ményezői, a lakóhelyi környezet csinosításának, a klubmozgalom kiterjesztésé­nek. Közülük sokan vállalnak részt a szociális gondozás feladataiból. A körzeti pártszervezetekre, igy a párttag nyugdijasokra a lakóterületi fela­datok szervezéséből, végrehajtásából aránytalanul nagy rész hárul. A kerületi társadalmi és tömegszervezetek, valamint a munkahelyi és körzeti pártszerve­zetek együttműködésének tanulságos példáját adta az a múlt évben elkezdett munka, melynek célja a környezet és természetvédelem kerületi helyzetének javitása, és a nehéz helyzetben levő időskorúak megsegitése volt. A környezet- és természetvédelem terén inditott kezdeményezéseink nem vonatkoztathatók el a telek- és helyiséggazdál­kodás mai állapotától. A kerület egyes részeinek természetvédelmi, tájvédelmi álla­pota kritikus, jogosan váltja ki a lakosság felháborodását, csakúgy mint a magánerős lakásépítések egy részének hivalkodó, pazarló megjelenése. Ezek túlnyomó többsége a szabályok tudatos, és sorozatos megsértésével épült fel, amelyek a hatóságok időbeni és határozott fellépésével megakadályozhatók lettek volna. A kerületben egyre több gon­dot okoz a még teljesen fel nem tárt barlangrendszerek és az ehhez szorosan kapcsolódó gyógyvizek problémaköre, megnyugtató megoldásuk meghaladja a kerület erőforrásait. Kezdeményezésünkre elkészült a környezet- és természetvédelem kerületi hosszútáv u kon­cepciója középtávú feladatterve a visszafordíthatatlan romlás megállitása érdekében. /Í3

Next

/
Thumbnails
Contents