MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1987
1987-07-08 762. öe. - 1987_VB 762/69
- 25 programoktól a kulturális együttműködésen át a sportig terjednek. Jól szolgálják más népek megismerését, más országok diákjaival való barátkozást. A szélesebb körű kapcsolatoknak többnyire anyagi korlátai vannak, még a szocialista országok vonatkozásában is. c/ Az iskolai mozgalmi élet irányítását az iskolai pártalapszervezetek több-kevesebb felelősséggel végzik. Gyakori tapasztalat, hogy még az ifjúsági szövetségre vonatkozó dokumentumokat és határozatokat sem ismerik kellőképpen. Ezért az irányítás az ellenőrzésben /beszámoltatásban/ merül ki. Sok iskolában a diákok nem tudják, kik a párttagok, de még azt sem, ki a párttitkár! / lüaZ) a tanulók egyharmada a szüleiről sem tudja - párttag-e vagy sem!/ A kommunisták világnézeti elkötelezettsége ilyen körülmények között nem transzformálódik a tanuló-tanárközösségeket alakító és befolyásoló erővé. A középiskolai pártszervezetek ritkán vállalkoznak a helyi ifjúságpolitikai feladatok alapos föltárására, s nem igen jutnak el a világnézeti tennivalók átfogó megfogalmazásáig sem. Csupán a világnézeti nevelés, hatás egy-egy vetületét értékelik /érzelmi nevelés, hazafiság-internacionalizmus/. Alig vannak személyes kapcsolatban a diákokkal, a KISZ-esekkel. Néha egy-egy alkalommal meghívják a KISZ vezetőket párttaggyülésre, rendezvényre. Összességében a tanulók keveset tudnak az iskolai pártszervezet életéről, munkájáról. Ma még nem gyakorlat a közös gondolkodás, a vita világnézeti kérdésekről, a tanulókat foglalkoztató nézetekről, ideológiai áramlatokról. Az iskolai pártszervezetek kezdeményező - reagálóképessége sok kívánnivalót mutat.