MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1987
1987-07-08 762. öe. - 1987_VB 762/63
- 19 Általában értik az osztályharc szerepét, de itt is találkozunk vulgáris értelmezéssel. Az osztályharcot csak a fegyveres felkelésekben, forradalmakban látják. /Kisért még az is, hogy a forradalmat a fegyveres harccal azonosítják./ A néptömegek történelemformáló szerepét inkább csak a nagy történelmi sorsfordulók /forradalmak, függetlenségi., harcok, parasztfelkelések/ időszakában ismerik fel, kevésbé feldolgozottak számukra a békés korszakok. Általában túl nagy szerepet tulajdonítanak a személyiségeknek. Nem problémamentes a diákok számára a magyar történelem elhelyezése az egyetemes történelemben. Általános hiba, hogy történelmünk összehasonlítása kizárólag Nyugat-Európával történik. így csorbát szenved a szomszéd népekkel való együttélés tudata. Ennek elmélyítésére azonban nem kerül sor, ezért nem mentesek a hazafiságba burkolózó nacionalista hatásoktól. A szocialista hazafiság és az internacionalizmus számukra nem egymást föltételező, dialektikus fogalmak. Nemzeti történelmünkből - főként érzelmi alapokon - túlfeott hangsúlyt kap gondolkodásukban az i848-as forradalom és ez alapot ad a különböző szándékú és indíttatású "nem hivatalos" kezdeményezések befogadására. A N'agy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségét elfogadják, értékelik de évfordulóinak megünneplésével érzelmileg nem azonosulnak. Március 21. és április 4,is csak értelmi azonosulást vált ki belőlük. Sok tehát a tisztázandó a szocialista hazafiság-internacionalizmus témakörében, sok a kihasználatlan lehetőség - legfőképpen a vonzó személyiséqeszmények, ideálok fölmutatásában. C5 £@