MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1986
1986-06-11 736. öe. - 1986_VB 736/103
- 7 A BME PB több tartalmi, kiegészítő követelményt jelölt meg az állami vezetés számára. A vélemények összehangolását jól biztosította az MKKE-n a PVB, az egyetemi tanács, a KISZ és szakszervezeti bizottság együttes munkafóruma. A képzéskorszerüsitési törekvéseket tekintve különösen az MKKE elgondolásai figyelemre méltóak. Az okleveles közgazdászok képzését kétszintű, moduláris rendszerű képzési struktúrára történő áttéréssel, uj tanterv bevezetésével kívánják hatékonyabbá tenni. Az egyetemi rekonstrukciók végrehajtását az ELTE, MKKE és a SOTE a célok megvalósításának döntő feltételeként rögzítette. A gyorsítást, az anyagi feltételek biztosítását a pártszervek erőteljesen támogatták. Részben ennek is szerepe van abban, hogy az egyetemi rekonstrukciók prioritást élveznek. A párttestületek a VII. ötéves tervkoncepciókban, a tanév egyetempolitikai hangsúlyaiban, a tudományos kutató munka fejlesztési céljaiban érdemi vitában alakították ki álláspontjukat. 4./ Az egyetemi pártmunka hangsúlyos része az ideológiai, agitációs-propaganda munka. Szinvonalat, progresszivitását a profil szerinti képzési tartalom alapvetően meghatározza. Sajátos ellentmondás, hogy a rendelkezésre álló tekintélyes szellemi erőiket nem hasznosítják elég szervezetten, céltudatosan, gyakran külső előadók, központi szervek véleményét, válaszát várják helyileg is megválaszolható kérdésekre. A párttagok többségét nagyfokú politikai érzékenység, kritikus alapállás, a politika aktiv alakitási szándéka jellemzi. Ezzel egyidejűleg közömbösség, passziv visszahúzódás, fásultság is jelen van. A konstruktiv, épitő kritika mellett demagóg hangulatkeltés is fellelhető. A párttagok kiállása a párt politikája mellett változó intenzitású. Esetenként nem vagy csak megkésve ismerik fel a párt politikájával ellentétes nézeteket, ellenzéki, szélsőséges megnyilvánulásokat, az ellenük való fellépés gyakran bátortalan, nem hatékony. A02>