MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1986
1986-06-11 736. öe. - 1986_VB 736/55
demokrácia fejlesztésének igénye megköveteli a munkások műveltségének emelését. Hatékonyabbá kell tenni a munkahelyi közművelődés irányítását. A tartalmi munkában nagyobb figyelem forduljon a többirányú műveltséget fejlesztő, az igénykeltő, a szabadidő hasznos eltöltését segítő tevékenységre. A lakóterületi közművelődés irányítói kiemelt figyelmet szenteljenek a gyermekek és a fiatalok, valamint az időskorúak igényének színvonalas kielégítésére. Bővítse hétvégi és családi jellegű programkínálatát. Az Almássy téri Úttörő és Ifjúsági Ház és Szabadidőközpont jobban töltse be a kerületi közművelődési munka központi bázisának szerepét. Pártszervezete és kommunistái szorgalmazzák, hogy a ház a korábbinál figyelemre méltóbb szerepet játsszon Erzsébetváros életében, kellő gondot fordítsunk az életkornak megfelelő és színvonalas programok szervezésére. Színházaink pártszervezetei tudatosabban munkálkodjanak a párt művészetpolitikájának megvalósításán. Erősítsék partnerkapcsolataikat a művészeti vezetéssel, legyenek határozottabbak a műsortervek kialakításában. Következetesen érvényesítsék a párt normáit a folyamatos szervezeti életben. A sajtó területén dolgozó kommunisták tekintsék fontos pártmegbízatásnak hivatásukat, mozgási körzetükben erősítsék a szocialista tudatformálást. Tekintsék legfontosabb időszerű feladatuknak, hogy sajtónk előrébb jusson az alapvető értékek: a gyorsaság, a hitelesség, a pontosság és a toleráns, kulturált vitakészség dolgában. A szerkesztőségi és kiadói pártszervezetek saját fórumaikon, saját közéleti gyakorlatukban mutassanak példát, s nyújtsanak segítséget a szocialista újságírói morál fejlesztéséhez. A pártélet csatornáin, kommunista aktívákon és béketalálkozókon rendszeres kontaktus teremtődjék a tájékoztatás, a kultúra, a művészet, a gazdasági és műszaki élet, az oktatás és az egészségügy területén dolgozó értelmiségiekkel, s az irányítás eszközeivel segítsük pártszervezeteik rendeltetésszerű működését. A PÁRT ÉS A TÖMEGSZERVEZETEK, MOZGALMAK 1. A kerületi pártbizottság munkájában, a felsőbb pártszervek határozatainak adaptálásában erősítsük tovább a távlati gondolkodás és a napi politika összhangját. A változó körülményekhez igazodva fejlesszük a pártmunka módszereit. A munkastílus, munkamódszer korszerűsítése egyaránt szolgálja a feladatok tervezését és a párttagság egészének, valamint a pártonkívüliek szélesebb körének bevonását a végrehajtásba. A PB segítse az alapszervezetek önállóságának további erősödését, hogy ezáltal azok a helyi folyamatok tényleges vezérlőjévé váljanak. A titkárok felkészítésének eddig beváltnak bizonyult formáit is tovább kell fejleszteni, csiszolni, s ennek során különös figyelmet kell fordítsunk a határozatok, feladatok végrehajtására. Ugyanakkor a reszort tevékenységek irányítására is nagyobb hangsúlyt fektessünk. Az irányító pártbizottságok munkájának továbbfejlesztése érdekében messzemenően tartsuk szem előtt és érvényesítsük a különböző testületek egymásraépültségét és a közöttük meglévő munkamegosztást. A felesleges párhuzamosságokat ki kell iktatni. Az eredményesség növelését a tanácsadó testületek is jól szolgálhatják. A döntések előtt az eddigieknél még szélesebb körű véleményekre van szükség. A javaslatok viszont érdemben tükröződjenek a munkában. A döntések után az ellenőrzés eszközeivel biztosítsuk az egységes cselekvést, a végrehajtást. 2. A pártvezetőségek munkájában még következetesebben érvényesüljön a kollektív vezetés és a személyes felelősség elve, alakuljon ki arányos, ésszerű munkamegosztás. A konkrét feladatokra épülő munkacsoportok létrehozásával bővüljön a pártaktivisták száma. 3. A taggyűlés az alapszervezetek legfőbb fóruma legyen. Nyitottabb alapszervezeti élet révén a taggyűlés alkotó társadalmi fórummá válik, s így tanácskozásaik eredményeképpen valós, szükséges döntés, állásfoglalás születik. A döntés után biztosítani kell az egységes képviseletet és cselekvést. A határozatok adaptálásában elért fejlődés a helyi határozatok színvonalasabb végrehajtásával fejleszthető. A személyre szóló pártmegbízatások essenek egybe a határozatokból adódó feladatokkal. Ezek végrehajtását a taggyűlés mindenkitől követelje meg és az értékelésre térjen vissza. 4. A pártcsoportok fokozatosan váljanak a pártélet alapbázisává, a vitakészség fejlesztésének helyi fórumaivá. Erősödjék a pártcsoportok öntevévékenysége, politikai érzékenységük, nevelő és személyiségformáló szerepük. A pártcsoportok rendszeresen tűzzék napirendre tagjaik munkájának, magatartásának, előnyös és hátrányos íi sr