MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1986
1986-04-16 733. öe. - 1986_VB 733/11
k a főváros televíziós hetilapjává váljon az adás. Ennek tudatos vállalása a másik két újsággal /Esti Hirlap, Budapest folyóirat/ való konstruktív együttműködés szükségességét is jelenti. A hetilap lehetőség több témát felölelő magazin szerkezetet jelenthet; olyan televíziós magazint, amelyben helye van a társadalmi összefüggéseket is feltáró, hosszabb időtartamú úgynevezett "vezetőanyag" mellett az elmúlt hét eseményeinek hiradószerü összefoglalására, a közvélemény által hiányolt szolgáltató funkció erősítésére is. 3./ Eddig a legnagyobb visszhangot a demokratikus minták és értékek elterjesztése érdekében elkészített adások váltották ki. Ezeknek a műsoroknak a hatásai azt bizonyították, hogy a televízió - mint a sokirányú párbeszéd technikai eszköze - nagyon sokat tudna segíteni a tömegek közéleti nevelésében, a közéleti kulturáltság színvonalának emelésében. E munka kiteljesítéséhez azonban az kellene, hogy a fővárosi és kerületi vezetők, az intézmények, közszolgáltató vállalatok irányitói az eddigieknél kezdeményezőbb módon legyenek a szerkesztőség partnerei a müsorelképzelések megvalósításában. k./ A müsorpolitika kialakításakor a jövőben jobban figyelembe kell venni, hogy a főváros jelentős ipari, tudományos, kulturális bázissal rendelkezik. A termelő, az értékteremtő munka, a közművelődés, a közoktatás budapesti tevékenysége, az ehhez kapcsolódó rétegmunka erőteljesebben tükröződjön az adásokban. 5./ A szerkesztőséget információval, fővárosi híranyaggal ellátó hálózat hiányos. Különösen a kerületi tájékoztatásban vannak fehér foltok. így a szerkesztői munka értéksorrendje néha esetlegessé válik, meghatározó szerepe lehet a személyes kapcsolatoknak. AA