MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1986
1986-12-23 747. öe. - 1986_VB 747/9
- 2 A határozat a területi pártszerveket a helyzet és a feladatok újbóli átgondolására ösztönzi. Politikai érdekünk fűződik ahhoz, hogy gazdasági lehetőségeink reális számbavételével a fővárosban is meghatározzuk azokat a tennivalókat, amelyekkel megakadályozható a körülmények további romlása, hangsúlyosabbá tehetők a társadalmi és politikai összefüggéseket biztosítható a megélénkülő társadalmi aktivitás összefogása és koordinálása. A környezet és a természet állapota az utóbbi években a főváros politikai közvéleményében is jelentős társadalmi, köztudati problémává vált. A politikai közérzetet befolyásoló szerepe érzékelhetően növekszik, közvetítve egyfajta társadalmi nyomást is, amelyre a politikában reagálnunk kell. Szükségessé vált, hogy az eddig végzett munkára támaszkodva megfogalmazzunk egy reális, a közvélemény döntő részének felsorakoztatására alkalmas cselekvési programot. A környzetvédelmi törvény szabta kötelezettségek végrehajtása nyomán a fővárosban a környezet- és természetvédelemnek van a Fővárosi Tanács testülete által elfogadott hosszútávú fejlesztési koncepciója /3.sz. melléklet/, amelynek megvalósítása megkezdődött ugyan, de a feladatok végrehajtásában jelentős, sok helyütt indokolatlannak látszó késések vannak. A környezet- és természetvédelmi feladatok meghatározását és végrehajtását Budapesten néhány fontos specifikus tényező befolyásolja: - a főváros földrajzi helyzete, természeti-, környezetiés építészeti állapotának jellemzői; - az ország népességének, iparának, közlekedésének és infrastruktúrájának igen nagy mértékű koncentrálódása, amelyből a környezetet szennyező források koncentrációja is következik; 9