MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1986

1986-11-12 744. öe. - 1986_VB 744/47

Közönségkapcsolat A Posta ügyfele valamennyi közület, vállalat, intézmény, szervezet és hazánk egész lakossága, így elmondható: a Posta munkáját naponta „ellenőrzi" az egész ország. A szolgáltatói tevékenységben meghatározó a közönségkapcsolat alakulása, amelyben minden dolgozónak szerepe van. A postások túlnyomó többsége becsületesen teljesíti feladatát, lelkiismeretesen dolgozik, mégis az utóbbi időben különösen sok bírálat éri a Posta munkáját. Ezek egy része a technikai elmaradottságból, az ehhez kapcsolódó szolgáltatások alacsony színvonalából ered, másik része viszont egyes postás dolgozók szakképzetlenségének, hely­telen magatartásának, lelkiismeretlen munkájának a következménye. Az ügyfelek egy-egy postás dolgozó felelőtlen munkavégzését az egész Posta tevékenységével azonosítják, ezért különösen fontos feladat, hogy a munkahibák száma csökkenjen. A Posta vezetése a dolgozók szakmai tudásának növelését, szakképzettségének elmélyítését, a személyi alkalmasságot fontos követelménynek tekinti. A szakmai oktatás mellett több mint 20 ezer, a közönséggel közvetlen, személyes vagy telefonkapcsolatban álló postás vett, illetve vesz részt postai „magatartás-kultúra" tanfolyamon. Ugyancsak a közönségszolgálati munka javítása érdekében működik egy külső szakértőkből álló Közönségkapcsolati Tanácsadó Bizottság, amely bizonyos fogyasztói véleményt, nézetet tolmácsol. A Posta arra törekszik, hogy munkájának megjavításához felhasználja a panaszokat, észre­vételeket, bírálatokat, hogy a lakosság minél kevesebbet érzékeljen hatósági szerepéből. Mindezektől a szolgáltatásokról alkotott lakossági megítélés egyre kedvezőbb változását reméli. A Magyar Posta szolgáltatásai révén hozzájárul a sajtó, a rádió, a televízió munkájához, a közönség tájékoztatásához. A tömegkommunikációs szervek ugyanakkor jelentős segítséget nyújtanak a Posta számára is ; munkájának, törekvéseinek és gondjainak objektív bemu­tatásával. Az eddig kialakult és egymást segítő munkakapcsolat további kiszélesítése közös érdek. /• H

Next

/
Thumbnails
Contents