MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1986
1986-09-17 741. öe. - 1986_VB 741/34
Tisztelt Végrehajtó Bizottság ! I. A főváros épületállományának bemutatása Fővárosunk jellegzetes arculata a századforduló táján formálódott ki, a századforduló nagyarányú épitkezései alakitották világvárossá. A századforduló előtti lendületes épités azonban a tényleges lakáshelyzet tekintetében jelentős visszásságokat takar, nevezetesen, hogy a lakásállomány több mint 60 %-a egyszobás, zömmel szoba-konyhás, komfort nélküli valamint, hogy a megoldatlan lakáskérdés száma állandóan nő. A főváros népességének növekedésétől a lakásépités mindig elmaradt. A két világháború között a főváros lakásállománya mindössze 96 ezer lakással nőtt. Ez időszakban megjelennek a nagyvárosok szégyenfoltjai is, a szükséglakótelepek, majd a nyomornegyedek. így örökségünk a II. világháború előtt létesitett épület és lakásállomány, amely zömmel a kiegyezés és az első világháhoru között épült, és a háborúban mintegy egynegyede maradt sértetlen. Ez az épület, illetve lakásállomány 1938-tól lényegében sem kielégitő karbantartásban, sem felújításban nem részesült. Nagy-Budapest megalakulása, valamint az ingatlanok köztulajdonba vételére vonatkozó 1952. évi 4.sz. törvényerejű rendelet végrehajtása csak növelte fővárosunk épületvagyonával kapcsolatos gondokat. Az ingatlankezelés állami feladatai az államositás után több mint kétszeresére növekedtek. Az ingatlankezelő vállalatok 34.326 db ingatlant 389.728 db bérleményt kezeltek, melyből a lakásbérlemények száma 358.504 db volt. Fentiekből következik, hogy az 1945. előtt épült, a főváros karakterét meghatározó, többszintes lakóépületeket gyakorlatilag az ingatlankezelő vállalatok kezelik. H