MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1986

1986-09-17 741. öe. - 1986_VB 741/19

12 állitása uj meg uj - tudatilag is megalapozott - erőfeszítések révén csak hosszabb fejlődési időszak eredménye lehet. A hazánk­ban is megindult töténelmi méretekben zajló "extenziv-intenziv" váltás olyan feltételek között megy végbe, amely a magyar gaz­daság jelenlegi "többszörösen" nyitott jellege miatt, olyan uj megoldásokat és módszereket kivan, amelyek nem mindig követ­keznek egyértelműen a korábbi fejlődési gyakorlatunkból. A növekedés ily módon történő megközelítésének megértetését neheziti, hogy a mostani helyzet megváltoztatására kijelölt feladatokkal közvéleményünk általában egyetért ugyan, de leg­alább ilyen mértékben hangzik el kritika a követendő gazdaság­politika eszközrendszerével, gyakorlatával kapcsolatban. Ma részkérdésekben legalább akkora és olyan hevességű vitáink vannak, mint korábban, a szocializmus épitésének kezdeti szaka­szában, alapkérdésekben voltak. Ha az értetlenség, illetve szembenállás gyökereit keressük - s "leszámitjuk" a politikának, illetve végrehajtásának tény­legesen meglevő hibáit, torzulásait, valamint a szubjektiv ellenérdekeltséget -, akkor legfőbb problémának a szocialis­ta gazdaság néhány alapkategóriája, -összefüggése valós vagy látszólagos elméleti tisztázatlanságát, illetve a közgondol­kodásban velük kapcsolatos zavart találjuk. A gazdaságpoliti­kai gyakorlat - még akkor is, ha az elmélet és a gyakorlat sok tekintetben természetes fáziskésésben van egymáshoz ké­pest - gyakran nincs alátámasztva az elmélettel, tehát az ideológiai háttér hiányos és kidolgozott elemei sem mind is­mertek, s nem elfogadottak. Alapvető kérdés a szocialista gazdaság árutermelő jellegének s az ebből következő gazdasági törvényszerűségeknek a felis­merése és elismerése. A közgondolkodásban meggyökeresedtek olyan eddigi illúziók, amelyek a szocialista tervgazdálkodás a voluntarista felfogású, központosított, tervlebontásos mec­hanizmussal - s egyúttal az áru-, pénz- és piaci viszonyok fokozatos kiszorításával - azonosítottak. Ezzel együtt jár /í3

Next

/
Thumbnails
Contents