MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1986
1986-07-09 738. öe. - 1986_VB 738/36
- 13 azonos álláspont. Türelmetlenség tapasztalható azonban a huzamosan létező gondjaink megoldatlansága miatt. Gyakran tetten érhető a pesszimizmus, érzékelhető olykor az objektív gazdasági törvények és feltételek lebecsülése, illetve a szubjektiv tényezők egyoldalú túlhangsúlyozása. II . A pártoktatási év szervezésének tapasztalatai 1./ Az 1985/86. pártoktatási év tartalmi követelményei sajátos feladatokat jelentettek a pártoktatás szervezésében, irányításában is. Annak érdekében, hogy minden párttag számára biztositsuk a lehetőséget a kongresszus határozatával, a politikai gyakorlattal kapcsolatos kérdések tisztázására alapszervezetekben egységesen a kongresszus anyagára épülő "Társadalmi fejlődésünk időszerű kérdései" tanfolyamot kellett inditani. A pártszervezetek egy része kezdetben fenntartással fogadta az egy tanfolyamra szükitett oktatási formát és több helyen gondot okozott a párttagok részvételi kötelezettségének, illetve a pártonkivüliek részvételének megitélése. A követelmények értelmezésének biztositása után a felmerülő kérdések többségét a pártszervezetek még az előkészítés idősza kában tisztázták. Többségében olyan megoldások kialakítására törekedtek, amely a feladatok teljesítését az adott közösség érdeklődéséhez, felkészültségéhez igazodva szolgálta. Ugyanakkor a kialakított szervezeti keretek nem minden esetben feleltek meg a tanfolyamszerű működés követelményeinek és nem mindenhol sikerült biztosítani a pártoktatás szervezeti fegyelmét . 1>C