MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1986

1986-02-05 728. öe. - 1986_VB 728/21

- 3 ­ULÁNBÁTORBA Dr. Maróthy László elvtárs vezetésével hivatalos, baráti látogatásra /szeptem­ber 19-25./. Delegációt fogadtunk HANOIBÓL: VARSÓBÓL: MOSZKVÁBÓL Tran Tan elvtárs vezette delegációt, a káderpolitikai, várospolitikai kérdések a tanácsok szerepének, valamint a munkás­őrség feladatainak tanulmányozására, /június 18-25./ Román Broszkiewicz elvtárs vezette dele­gációt, a BPB művelődés- és oktatáspoli­tikai tevékenységének, valamint a főváros egészségügyi helyzetének tanulmányozására /november 26-30./ Alekszej Vinogradov elvtárs vezette delegációt a Budapesti Napok Moszkvában rendezvénysorozat előkészítésére, /december 10-13./ 1984-ben terveztük még BELGRÁD, BERLIN, BUKAREST, PRÁGA - delegációinak fogadását. Ez nem realizálódott. A Berlini Pártbizottsággal érvényben lévő csereüdülés keretében fogadtuk Wolfgang Dochkorn elvtársat és családját, részünkről Égető Lajos elvtárs és családja üdült az NDK-ban. 1985-ben Budapest és Moszkva, a két főváros pártszervei kap­csolatának kiemelkedő eseménye volt az 1985. januárjában, Moszkvában megtartott "Budapest Napok" rendezvénysorozat. Az eseményre Grósz Károly elvtárs vezetésével politikai dele-

Next

/
Thumbnails
Contents