MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1986

1986-06-11 736. öe. - 1986_VB 736/148

- 8 ­a kerületi pártbizottságok semmiképpen sem adhatják ki kezükből a kerületi közoktatáspolitika irányítását. A pedagógus pártbizottságok működésével jobb és szak­szerűbb munkamegosztás alakulhat ki, amelyet körül kell határolni. Nem tartható az a sok helyen jellemző álla­pot, hogy a köznevelési felelős feladatköre megszűnt, illetve meghatározatlanná vált. A BPB megfelelő kapcsolatot tart a pedagógus párt­bizottságokkal. Az újonnan megalakulók azonban ezt elégtelennek minősítik, indulásukhoz több módszertani segítséget és konzultációt tartanak szükségesnek. A kerületi tanácsok vezetői felkészületlenek voltak a párttestületek megalakulásából adódó feladatokra. Az együttműködés rendje nehezenalakult ki, a káder­hatáskör gyakorlása során számtalan konfliktus volt,. A Fővárosi Tanács középfokú nevelési osztályával a munkakapcsolat kialakulatlan, a káderügyek rendezése és a feladatok egyeztetése sok gondot okoz. A Hazafias Népfront kerületi bizottságaival való együttműködésben a kezdeti lépéseknél tartanak, lehe­tőséget látnak arra, hogy a szülőket szövetségesként nyerjék meg közös ügyüknek. V. További feladatok A pedagógus pártbizottságok megalakítása szükséges volt, elért eredményeikkel igazolták létjogosultságukat Fokozatosan beilleszkedtek kerületük politikai életébe. Az alapszervezetek irányításában meghatározóvá vált a testületek szerepe. Az alapszervezetek önálló munkájá­hoz biztosítják a feltételeket, segítésük és ellenőr­zésük rendszeres. M£

Next

/
Thumbnails
Contents