MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1985
1985-03-06 708. öe. - 1985_VB 708/31
26 mind a belső pártéletre, mind a pártirányitásra, s egyaránt kell módosulásokat hoznia szervezeti, módszerbeli és stiluskérdésekben. Biztosak vagyunk abban, hogy a pártélet lenini elveinek következetes érvényesítése az az ut, amelyen járnunk kell. A pártegység erősödésének a kollektiv vezetésen és a pártfórumok demokratikus működésén kell alapulnia. A pártfegyelem szilárdításának együtt kell járnia a párton belüli demokratikus, nyilt közösségi viszonyok fejlesztésével, azzal, hogy a párttagság mind jobban bekapcsolódik a döntések előkészítésébe. Végül is mindez abban nyeri el értelmét, ha a párt politikájának egységesebb, következetesebb képviseletét hozza magával a kommunisták tevékenységében ,5 majd párttagok és pártonkivüliek munkájának eredményeként, e politika valóraváltásával határozottabban és gyorsabban haladunk előre a szocializmus épitésének utján. Tisztelt pártértekezlet! Kedves Elvtársak! Mindehhez a budapesti pártértekezlet azzal adhat segitséget, ha érdemi vitában reálisan összegzi és minősiti a XII. kongresszus óta Budapesten elvégzett munkát, a megtett utat; ha helyes politikai elemzést ad mai állapotunkról, és ha helyesen jelöli meg cselekvésünk jövőbeli irányait, céljait. Meggyőződésem, hogy a budapesti kommunisták jelen lévő küldöttei ezt a feladatot meg fogják oldani, mégpedig ugy, hogy a budapesti pártmozgalom hagyományait követve méltóan hozzájárulnak az ország előtt álló nehézségek és akadályok le küzdéséhez, a szocialista épités folytatása világos programjának kidolgozásához, a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusa előkészítéséhez. f Isi Tomaj/ 3//