MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1985
1985-03-06 708. öe. - 1985_VB 708/28
23 ahol ez szükséges, elkötelezett fellépéssel, egyértelmű és határozott kiállással szálljanak szembe az ellenzéki megnyilvánulásokkal. A vita, amelyről igy szóltunk, pártunk szövetségi politikájának, a szocialista demokrácia gyakorlatának egyik létfontosságú módszere. Módszer, amellyel a társadalmi egység kikovácsolásán munkálkodunk. Ezt az egységet meg-meguju ló vitákkal, újra és újra létre kell hoznunk - ez pártunk vezető szerepe betöltésének nélkülözhetetlen feltétele. Az MSZMP vezető szerepét nem parancsolgatásként, vezénylésként értelmezzük, hanem politikai vezetésként: a párt annyiban vezet, amennyiben politikája, kezdeményezőkészsége, iránymutatása, meggyőző és szervező munkája révén a tömegek önként és bizalommal követik, amennyiben képes a közös ügynek a szövetségeseket megnyerni. Mi nem kiváltságnak tekintjük pártunk társadalmi vezető szerepét, hanem történelmi felelősségnek, kötelezettségnek. Gazdasági és politikai viszonyaink módosulása, az uj körülmények között a vezető szerep gyakorlása, a pártirányítás szemléleti, stilus-, eszköz- és módszerbeli megújulást kivan a pártszervezetektől. A jövőben nemcsak a vállalat felelős vezetőire kell politikai befolyást gyakorolniuk, hanem az uj irányitási formáknál az egész döntést hozó testületre is. A pártszervezetek befolyásának az eddigieknél jobban a meggyőzésre, az eszmei és politikai hatásra kell épülnie. Ezt nem pótolhatja a helyi, hatalmi pozíciókból való, pusztán tekintélyelvű beleszólás az ügyekbe. Hiszen - és itt Kádár János elvtárs gondolatát idézem csak olyan erősek vagyunk, ahány embert meg tudunk nyerni céljainknak, s ahányat mozgósitani tudunk politikánk cselekvő támogatására. Tisztelt pártértekezlet! Szövetségi politikánk a szocialista demokrácia folytonosan fejlődő kereteiben valósul meg. Eltökélt szándékunk, hogy folytatjuk a szocialista demokrácia fejlesztését a társadalmi élet minden területén, az államéletben, a munkahelyeken, a társadalmi szervezetekben és mozgalmakban, IS