MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1985
1985-06-19 715. öe. - 1985_VB 715/22
- 2 A fővárosi népfrontmozgalom fordítson továbbra is megkülönböztetett figyelmet az alapvető társadalmi osztályok és rétegek, a vallásos és nem vallásos emberek, a különböző nemzedékek együttműködésére és mozgósítsanak aktiv közéleti cselekvésre. Fokozzák a fiatalok nagyobb aránya bevonását a népfront különböző akcióiba, dolgozzanak ki uj munkaformákat a fővárosi ifjúság lakóhelyen történő befolyásolása érdekében. Minden szinten fejlesszék tovább együttműködésüket a fővárosi társadalmi szervekkel, munkájuk ezáltal is váljon összehangoltabbá és eredményesebbé . Fórumok szervezésével teremtsenek lehetőséget a konstruktív vitákra, a különböző nézetek, javaslatok és kezdeményezések kifejtésére és megismerésére. Ugyanakkor határozottan lépjenek fel a szocialista céljainkkal, nemzeti érdekeinkkel ellentétes nézetekkel szemben. A Hazafias Népfront fővárosi szervei továbbra is vállaljanak aktiv szerepet az építőmunka feladatainak elvégzésében. Segítsék elő a VII. ötéves terv gazdasági és várospolitikai feladatainak megvalósítását, vegyenek részt a helyi tervek előkészítésében, megismertetésében és vég rehajtásában. Az országgyűlési képviselő és tanácstag választások tapasztalataira alapozva a lakosság szélesebb rétegeit vonják be a várospolitikai, területfejlesztési munkákba, a társadalmi értékek megvédésébe. Az eddigi eredményekre épitve fejlesszék tovább a közoktatási és közművelődési területen végzett munkájukat. A szülői munkaközösségekre alapozva segítsék elő a gyermeknevelésben szükséges munkamegosztás és felelősség megfelelő érvényesítését a szülők és az iskola kapcsolatának erősítését. A főváros időskorú lakosságának életkörülményeit a társadalmi és tömegszervezetekkel együttműködve rendszeresen kisérjék figyelemmel. Szervezzék közéleti tevékenységűket, segítsék sajátos gondjaik megoldását. 11