MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1984

1984-04-05 683. öe. - 1984_VB 683/3

- 2 ­I. JELENTÉS A FŐVÁROSI IPARI SZÖVETKEZETEK HELYZETÉRŐL, FELADATAIRÓL Előadó : Rév Lajos elvtárs az OKISZ elnöke Meghivott ; Iványi Pál elvtárs BPB GPO vezetője A Végrehajtó Bizottság a jelentésben foglaltakat - kiegészitye a kérdé­sekre adott válaszokkal és a vitában elhangzottakkal - tudomásul vette. A testületi vita eredményeit is figyelembe véve készüljön el a jelentés kibővitett és átszerkesztett végleges szövege, amelyet az OKISZ és a BPB Gazdaságpolitikai Osztálya együttesen készitsen el. A jelentés és a testületi állásfoglalás végleges szövege elkészítésénél az alábbi főbb szempontokat, megállapításokat kell figyelembe venni: - a jelentés szövege tükrözze az iparpolitikai törekvések megvalósításá­nak helyzetét a szövetkezeti iparban, széleskörűen fogja át a szövetke­zetek munkája során összegyűlt tapasztalatokat. - a testület megállapítja, hogy a szövetkezetek tevékenysége megfelelt a XII. kongresszus irányvonalának, a törvények szabta követelményeknek. Az elmúlt időszakban jelentős erőfeszítések árán nagy eredmények szület­tek. - A jövő feladatait az iparpolitikai határozat, valamint az uj követelmények figyelembe vételével kell meghatározni. Ennek megfelelően kell foglalkozni a közvetlen feladatokkal is. A teendők meghatározása tükrözze a budapesti általános tendenciákat és sajátos feladatokat is. Néhány konkrét kérdés, amelyekre ki kell térni: x a bedolgozói rendszer tapasztalatai és fejlesztésének lehetőségei, feladatai mind a termelés mind egyes rétegek foglalkoztatásának oldaláról is. x elenezni kell a termelési dinamika lefékeződésének okait és a gyorsabb fejlődést elsőegitő teendőket, feltételeket x fel kell tárni a lakossági szolgáltatások fejlesztésének - de minimá­lis programként szintentartásuknak - a feltételeit, lehetőségét. Ennek során figyelembe kell venni a magákisiparral való verseny-helyzet és ennek az árakra gyakorolt hatásait is. x ki kell térni a pártirányités a szövetkezeti pártszervezetekben f°lyó pártépités kérdéseire is, összhangban a BPB ezzel összefüggő határozata­ival. x a testület támogatja azt a törekvést, hogy megfelelő méretű és belső struktúrájú szövetkezeti egységek jöjjenek létre a termelés hatékonyab­bá tétele érdekében. x a testület fontosnak tartja, hogy további erőfeszítésekkel jobb felté­telek alakuljanak ki a kis tételek exportálásában, az erre irányuló külkereskedelmi tevékenységben. a

Next

/
Thumbnails
Contents