MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1984

1984-06-27 689. öe. - 1984_VB 689/146

_ 4 ­fölénye kibontakozzék a műszaki fejlesztésben, a munkaszerve­zésben, a hatékonyság javulásában, a jövedelmezőségben, a bér­színvonalban, a vonzó szakmai lehetőségekben csakúgy, mint a szociális feltételek javulásában. Tudatositani kell, hogy a teljesítményt visszatartó aka­dályok elhárítása nemcsak külső irányítási, szabályozási feladat, hanem vállalati ügy is, a belső mechanizmus korszerűsítésének, az alkotó-kezdeményező légkör kialakításának függvénye. 3. A szükséges változtatások előkészítésére, bevezetésére fel kell készítenünk a pártszerveket és -szervezeteket. In­tenziv tudatformálásra van szükség, mozgósítanunk kell a kommu­nistákat, hogy a maguk területén tegyenek meg mindent a gaz­daságpolitikai feladatok megvalósításáért, végrehajtásáért. El kell érnünk az állásfoglalás, a konkrét tennivalók, a soron lévő feladatok egységes értelmezését a párt különböző szintű testületeiben, apparátusaiban, az egész párttagság kö­rében. k, A tájékoztatás, az agitáció és a propaganda különböző eszközei, fórumai jól összehangoltan működjenek, számoljanak egymás tevékenységével. El kell kerülni az ismétléseket, az átfedéseket, az agyonmagyarázást. Ügyelni kell arra is, hogy a gazdaságirányítás kérdéseivel foglalkozó tájékoztatás, agi­táció és propaganda szervesen kapcsolódjék a mindennapi munká­hoz, különösen a XIII. kongresszus előkészítésével, a felsza­badulás 40. évfordulójával, a folyó gazdasági munkával kap­csolatos feladatokhoz. III. 1. Tájékoztatás a/ A Társadalmi Szemle és a Pártélet 1984 májusi száma kö­zölte az állásfoglalást és az előadói beszédet. Havasi Ferenc elvtársnak a Politikai Akadémián mondott beszéde megjelent a Politikai vitakör füzetsorozatában. A Propagandista folyóirat­ban rendszeresen jelennek meg cikkek a politikai értelmezéshez és módszertani ajánlásul. A Kossuth Könyvkiadó megjelenteti a " Reflektor " különszámát, amelyben a KB állásfoglalását részle­tesebben elemző tanulmányok, értelmező cikkek szerepelnek. "Kérdezz, felelek - a gazdaságirányítási rendszer továbbfej­ALC

Next

/
Thumbnails
Contents