MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1984

1984-05-30 687. öe. - 1984_VB 687/74

- 2 ­I Az elmúlt időszakban a főváros élelmiszrellátása jó szinyonalu és általában kiegyensúlyozott volt. A Végrehajtó Bizottság meg­állapítja, hogy az élelmiszeripari vállalatok, az ágazat hozzáér­tőén, jelentőségének megfelelően foglalkozott a termelés és ellá­tás feladataival. Elismerés illeti ebben a munkában résztvevő budapesti és vidéki vállalatok dolgozóit. A jelenlegi jó szinvonal megtartása, az ellátási biztonság meg­őrzése továbbra is elsőrendű feladat, ezért minden jövőbeni in­tézkedést ennek megtartása és javitása érdekében kell tenni. A fővárosi élelmiszeripari vállalatok tevékenységének tapaszta­latai és az érvényes párt- és állami határozatok alapján az alábbi főbb feladatok jelölhetők meg: 1. A Budapesti Pártbizottság 1983. november 29-i, "A fővárosi ipar helyzetéről és fejlesztésének feladatairól" hozott határozatát az élelmiszeriparban is érvényesiteni kell, mert megjelöli a válla­lati pártszervezetek időszerű gazdaságpolitikai feladatait, tartal­mazza azokat a - tömegszervezeteknek és állami szerveknek szóló ­ajánlásokat és javaslatokat, amelyek a fővárosi iparfejlesztési célkitűzések megvalósitásához szükségesek. 2. A fővárosban a megbizható, jó minőségű ellátást kell a fejlesz­tési politika középpontjába állitani, ez határozza meg a fej­lesztési prioritások kialakitását, az erőforrások /pl. állami támogatás, importkeret/ elosztását. Fokozottan szem előtt kell tartani az élőmunka megtakaritás és a környezetvédelem követel­ményeit is. Gyorsabb ütemben kell végrehajtani a vállalatok által kidolgozott energiaracionalizálási, melléktermék és hulladékhasznosítási prog­ramokat, a nyersanyagkimélő technológiák bevezetését. Kiemelt feladat az élelmiszeripar elhasználódott termelőeszközei, berendezései cseréjének, korszerűsítésének - az anyagi és import forrásoktól függő - megvalósítása. Néhány, a főváros ellátásában meghatározó jelentőségű ágazat, illetve vállalat fokozott figyelmet és szükség esetén az állami szervek konkrét intézkedéseit igényli. 74

Next

/
Thumbnails
Contents