MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1984

1984-05-02 685. öe. - 1984_VB 685/28

22 4.- A lakóterületi munkánkban javítani kell a politikai irányí­tást, a koordinációt, az együttműködést* Növelnünk szükséges az üzemi-, intézményi pártszervezetek és kommunisták felelős­ségét is. A politikai körzetek szervezeti korszerűsítése, a tervezett négy pártvezetősóg létrehozása, s az 1985. évi ál­talános választások politikai, szervezeti előkészítése idő­szerű feladatunk. 5.- A várospolitikai ós kerületfejlesztési célok megvalósításának elengedhetetlen feltétele a rendelkezésre álló erőforrások célirányos, koncentrált és hatékony összefogása, a lakossági kezdeményezések, hozzájárulások nagyobb mértékű ösztönzése. Az államélet demokratizmusát a meglévő fórumok hatékonyabb felhasználásával, a tartalmi munka javításával, a közös és felelősebb párbeszéd megvalósításával kell fejlesztenünk. xxx Kérjük a Budapesti Párt Végrehajtó Bizottságot, hogy a további­akban is kisérje figyelemmel kerületünk fejlesztését. Segítse, hogy a legnagyobb gondjaink közül a VII. ötéves tervben: - a kerületi közművelődés tárgyi feltételei jelentősen javuljanak (békásmegyeri közművelődési létesítmény, kerületi művelődési ház); - helyi ós fővárosi erőből megvalósuljon a középfokú oktatási intézményhálózat fejlesztése (bővítés, illetve középiskolák építése); - kezdjék meg Óbuda-újlak rekonstrukcióját. 2?

Next

/
Thumbnails
Contents