MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1983

1983-04-06 658. öe. - 1983_VB 658/38

8 érdekképviseleti, önkormányzati, szolgáltatói szerepkör. Ez a tanácstagoktól és a tanácsi dolgozóktól nyitottságot, politikai érzékenységet, állami intézkedések és társadalmi kezdeményezések szerves összekapcsolását, kezdeményezőkész­séget, demokratikus munkastilust igényel, A kerületi Tanács munkájában jó irányú elmozdulás van, A szakigazgatási szervek egyre nehezebb körülmények között látják el feladatukat. Át­szervezésük körültekintően törtónt, A Pártbizottság rendsze­res és következetes segitő, ellenőrző, határozott követelmény­támasztó módon segiti a kerületi Tanács eredményességének és elismertségének fokozását, A kapcsolatok szorosabbá, sokrétűb­bé váltak, jól szolgálták az egységes szemlélet terjesztését, A kerületben a közrend a közbiztonság - a bűncselekmények szá­mának növekedése ellenére - alapvetően szilárd, A lakosság körében nyugtalanságot kiváltó súlyos bűntett az elmúlt idő­szakban nem történt, A bűnüldöző, megelőző tevékenység ered­ményességét azonban javítani szükséges, A kerület életére a törvényesség érvényesülése jellemző, k./ A pártszervek és szervezetek tevékenysége A pártmunka minden szintjén és területén az elmúlt években fejlődés ment végbe. Pártbizottságunk a párt vezető szerepét a kerületi gyakorlatban, konkrét kérdések kapcsán érvényesí­tette ; a párt belső életét folyamatosan, a változó körülménye­ket is figyelembe véve fejleszti. Munkánk fejlődéséhez alap­vetően járult hozzá a munkamódszer, munkarend fejlesztésére hozott határozat, A Pártbizottság testülete betölti szerepét a politika fegyel­mezett, alkotó^ a helyi adottságokra és hagyományokra ópitő végrehajtásában ós a kerület kommunistáinak felelős, válasz­tott vezetőjeként egyaránt, A dolgozók, a lakosság szempontjá­ból legfontosabb kérdéseket rendszeresen napirendjére tűzi. Erősödött a szakszerűség, a realista, nyitott, érdekegyeztetés­re törekvő közelités. Több a hosszabb időszakra szóló, egy­egy területet átfogóan ós sokoldalúan elemző, lehetőségeinkre épitő,de felsőbb szerveknél is kezdeményező határozat. Ezek egy része uj, vagy uj módon felvetődő kérdésekben törekszik - a kongresszusi határozatok szellemében - megfelelni a gyakorlat követelményeinek, A testületi ülések légköre nyilt, elvtársi, demokratikus, kritikus és önkritikus. Alkotó vitákban erősö­dött ós folyamatosan újratermelődik a testület szemléleti egy­sége. Nőtt a döntések szervező ereje, A Végrehajtó Bizottság két PB ülés között a Pártbizottság dön­téseinek szellemében tevékenykedik, A napi munkában nagyobb szerepet kapott a végrehajtást segitő, a módszereket adó, és a menet közbeni ellenőrző tevékenység. Ennek sorén tovább szé­lesítette és erősitette kapcsolatait a felső párt, állami és tömegszervezetekkel. Differenciáltan foglalkozott az üzemek, intézmények gazdasági és pártmunkajávai, A Pártbizottság! ta­gok jelentős része a korábbiaktól eredményesebben, a munka­bizottságok tevékenységén keresztül, vagy alkalmi felkérésre vesz részt a határozatok előkészítésében, a napi problémák

Next

/
Thumbnails
Contents