MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1983
1983-07-13 665. öe. - 1983_VB 665/94
- 5 arra utal, hogy az üzemek és a fejlesztő vállalatok között erősödik a közös gazdasági érdekeltség. Javulnak a kutató-fejlesztő vállalatok működési feltételei természetesen a rendelkezésre álló fejlesztési források nagyságrendjén belül és ahhoz mérten -. Az a tény, hogy az eredményesség és a gazdaságosság növekvő mértékben válik intézményi érdekké is,szemléletváltozásra utal. Az érintett intézmények viszonylag gyors felzárkózása az uj elképzelések mellé, az átminősítések - kezdeti vitákkal kisért -, de eredményes és a tervezettnél korábbi megvalósítása , továbbá a termelő üzemek részéről meglévő feladat és szerződésajánlatok együttesen azt jelzik, hogy a kutató-fejlesztő vállalatok beilleszkednek a gazdaság-kutatás intézményrendszerébe. Az a tény pedig, hogy az átszervezett kutatóintézetek mellett, azoknál nagyobb létszámban jöttek létre fejlesztő vállalatok, egyértelműen megnövekedett érdeklődést jelez e kategória iránt. Mindez lehetővé teszi, hogy a kutatás és a termelés közötti kapcsolat további javításában , mindkettő alkalmazkodóképességének növelésében számitani és támaszkodni lehet a fejlesztő vállalatokra. 3. A kutató-fejlesztő intézetek, vállalatok tevékenységének szervezeti feltételei; káderhelyzetük. Munkájukat, helyzetüket, általános gazdasági körülményeink, megnövekedett feladataink határozzák meg. Számukra is egyértelmű, hogy szigorúbb, nehezebb feltételek mellett kell növelni a fejlesztő munka eredményességét, a tudomány alkalmazkodási képességét a gyakorlati igényekhez. A kutató-fejlesztő intézetekben, vállalatoknál a szellemi alkotói kapacitás érdemi, eredményesebb hasznosításának gazdasági, jogi feltételei adottak; irányitási, szervezeti feltételei folyamatosan kialakíthatók. Az uj intézmények a megváltozott helyzetben többségükben gyorsan reagáltak, uj intézményi stratégiát dolgoztak ki, vagy azon munkálkodnak. Javitották ajánlati munkájukat, a fejlesztési megbizások felkutatására irányuló tevékenységüket. Rendelés ellátottságuk ezzel is összefügg - a szabályozó rendszer nyitotta tágabb tér mellett. A kutató-fejlesztő vállalatok, intézetek reális középtávú tervekkel rendelkeznek. Rendelésállományuk összességében nem csökkent. E megállapítás az 1983-as esztendőre is érvényes. A szerződéseket döntő többségükben az elmúlt év végén, ez év elején megkötötték; bár van néhány példa arra /gyógyszerkutatás-fejlesztés- és gyártás/, hogy jelentősebb szerződések véglegesítése elhúzódott. Ennek oka a megnövekedett OKSZÁGOÍ LlíVÉLTAR ->