MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1982
1982-03-10 629. öe. - 1982_VB 629/222
- 6 - A csoport tagjai részt vettek a Moszkvai Napok minden fontos eseményén. Az SZBT tájékoztatót adott munkájáról, s gazdag városismertető programot szervezett. Budapesten kívül ellátogattak Egerbe, Szentendrére, Visegrádra is. - A csoport 35 újítója, élmunkása, szakszervezeti tisztségviselője részére a Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Háza körtermében ésszerüsítői és újítási konferenciát rendeztek. E témában J.J. Zernov és Kovács Károly elvtársak tartottak előadást, melyet négy szovjet és négy magyar újító korreferátuma követett. Ez alkalommal nyitották meg a Moszkvai Ésszerüsítők és Újítók II. kiállítását. A tanácskozást a Szovjetunió újítói c. film vetítése zárta. A csoport 35 újító és ésszerűsítő tagja 16 testvérüzemben tett látogatást. Tapasztalatcsere látogatást tettek a Csepel Müvek Egyedi Gépgyárában. A forgácsoló műhelyben szovjet és magyar munkások részvételével bemutatóra került sor. Tájékoztatót hallgattak meg Csepel életéről, az ott folyó munkáról, majd rövid látogatást tettek a kerületben. 7 iparági szervezetet kerestek fel, ahol az ágazat illetékes tisztségviselője fogadta őket és tartott részükre tájékoztatást, amelyet baráti beszélgetés és fogadás követett. A politikai, szakmai és kulturális rendezvények színvonalasak, jól szervezettek voltak, maradandó élményt nyújtottak valamennyi résztvevő számára. A Barátság Gálaest a Szovjet Tudomány és Kultúra Házában, és a SZOT Szállóban adott fogadás méltó befejezése volt a rendezvénysorozat szakszervezeti küldöttsége budapesti tartózkodásának. 7; Említésre méltó módon vállalt részt a moszkvai napok programjának gazdagításából és szélesítéséből az MSZBT Országos Elnöksége a Szovjet Tudomány és Kultúra Házával együttműködve. Zlh