MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1982

1982-12-15 650. öe. - 1982_VB 650/144

- 23 ­1982-ben az importbeszerzési lehetőségek változásának hatására a vállalatoknál felgyorsult az import mérséklésére, kiváltására irányuló tevékenység, ennek kézzel fogható eredményei vannak még akkor is, ha ezeket a kényszer szülte. Az eredmények mellett azonban gondot jelent, hogy az import je­lenlegi helyzete egyes területeken kedvezőtlenül érinti a terme­lési folyamatot, a belföldi és export értékesitési feladatok tel­jesítését. A világpiaci változásokkal lépést tartó, kezdeményező vállalat azonban továbbra is kevés. Az épitőipari szervezetek többségét a beruházások visszafogása, a kereslet megváltozása felkészületlenül érte, igy csak jelen­tős késéssel tudják követni a megváltozott igényeket. A szükséges szemléleti és cselekvési egység kibontakozását nehe­ziti az épitőipari sajátosságokat tükröző összehangolt szabályo­zórendszer hiánya, valamint az ágazat évtizedek óta meglévő, kon­junkturális helyzetéből adódó rugalmatlansága. A lehetségestől és a kivánatostól jelentősen elmarad az építőipar­ban a végzett munka minősége. Ebben szervezési, követelménytámasz­tás! és anyagminőségi hiányosságok egyaránt közrejátszanak. Nem javult kellően a munkahelyi rend és kevés előrelépés tapasztalha­tó az anyagtakarékosság terén is. Csökkent a munkamorál a vezetők körében is - esetenként felelőtlenül Ígérgetnek;- a szerződéses fegyelem igen alacsony szinvonalra süllyedt. Fokozni kell a be­ruházási folyamatban közreműködő valamennyi szervezet, ill. a szervezeteken belül valamennyi gazdálkodó egység elkülönitett felelősségét a határidők, költségkereten belül jó minőségben elvégzett feladatok végrehajtásáért. Alapvető gondot jelent, hogy a létszámcsökkenés az élőmunkaigényes feladatok dinamikus növekedésével egyidőben jelentkezik, az el­áramlás mértéke a technikai fejlődéssel indokolhatónál nagyobb arányú. Ugyanakkor a rendelkezésre álló létszám összetételében, felkészültségében is kedvezőtlenül változik. Akk

Next

/
Thumbnails
Contents