MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1982

1982-12-15 650. öe. - 1982_VB 650/138

- 17 ­Az áruforgalom összetétele a korábbi tendenciáknak megfelelően alakult; az élelmiszerek aránya - alapvetően a vendéglátás igénybevételének mérséklődésével összefüggésben - kisebb, s folyamatosan mérséklődik a ruházati cikkek összforgalmon belü­li aránya is, a vegyes iparcikkeké pedig erőteljesen emelkedik. A fogyasztás a fontosabb élelmiszerekből - jórészt az árválto­zásokkal összefüggésben - cikkenként eléggé eltérően alakult. A nyers húsból eladott mennyiség folyamatosan csökkent,, az összes húsfogyasztás - a baromfieladás fellendülése kapcsán ­azonban 1982-ben emelkedett. A zöldség-és gyümölcsfélék boltokban és piacokon forgalomba hozott mennyisége növekedett ugyan, de az 1980. évi nagymértékű visszaesés miatt az 1982. évi szint várhatóan még nem éri el a 3 évvel korábbit. Tejből kevesebb fogyott, csökkent a rizs, és a kenyér fogyasztása is. A ruházati cikkekre a vásárlóerő másirányu lekötésével össze­függésben, jövedelmének egyre kisebb hányadát költi a lakosság. A nagyértékü tartós fogyasztási cikkek forgalma - részben a háztartások bizonyos telítettségével összefüggésben - általában kisebb mértékben nő, mint az egyéb iparcikkeké. Jelenleg mosógéppel, porszivóval, centrifugával és hűtőgéppel csaknem minden háztartás rendelkezik. Rádióból és televizióból a háztartások egy részében több is található. A munkás-szellemi háztartások mintegy felének lemezjátszója, többségének magne­tofonja és fényképezőgépe is van. A fővárosi lakosság tulajdo­nában lévő személygépkocsik száma tovább emelkedett, 100 csap­iadra : jelenleg átlagosan 44 személyautó jut. A fővárosi lakosság fajlagos energiafogyasztása mérséklődött, és kedvezően változott az energiafogyasztás struktúrája. Az olaj és a hagyományos tüzelőanyagok részarányának visszaesése mellett emelkedett a távfűtésre felhasznált hőenergia, valamint a gázfogyasztáson belül a földgáz aránya. A távfűtésbe bekapcsolt és a gázfűtéses lakások száma tovább emelkedett, s hatására nőtt a gázfogyasztás és a távfűtési hő­energia mennyisége. A háztartások részére értékesitett gáz Al%

Next

/
Thumbnails
Contents