MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1982
1982-12-15 650. öe. - 1982_VB 650/128
- 7 mint 90 %-át előállító állami iparban pl. a jelenlegi készletállomány értéke lényegében megegyezik az év elejivei, s ezen belül az anyagkészleteké közel 10 %-kal csökkent. - Az utóbbi években - a termelési volumen mérsékelt ütemű emelkedése mellett - az iparban dolgozók létszáma folyamatosan fogyott. 1982-ben a budapesti székhelyű szocialista iparban foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma 648 ezer körül alakul, s az előző évitől kb. 20 ezerrel, az 1979. évitől pedig 67 ezerrel marad el. A létszámfogyás túlnyomó hányada a fizikai foglalkozásúak számának csökkenéséből származik, s ez a korábbi tendenciáknak megfelelően nagyobb részben a budapesti telepeket érintette most is. 1982-ben a budapesti székhelyű ipari szervezetek budapesti telepein összesen 367 ezer fő dolgozott, az előző évinél kb. 16,5 ezerrel, az 1979. évinél pedig 57,5 ezerrel kevesebb. Az élőmunka termelékenysége javult. 1982-ben az egy foglalkoztatottra jutó termelési volumen kb. 4-4,5 %-kal nő, a 3 évvel korábbit pedig 12-13 %-kal haladja meg. - A budapesti székhelyű ipari szervezetek jelentős összegeket fordítottak állóeszköz-állományuk korszerűsítésére, bővítésére. Az 1982. évi beruházási kifizetések összege várhatóan 12-13 %-kal lesz több, mint egy évvel korábban, s ennek 40 %-a a vidéki telepeken került felhasználásra. Az ipar állóeszköz-állományának átlagos értéke 1980-1981-ben évente átlagosan 6-7 %-kal gyarapodott, s az 1982. évi üzembehelyezéseket figyelembe véve, ebben az évben mintegy 4 % körüli emelkedés várható. Az állóeszköz-állomány növekedése a termelési volumen mérsékelt ütemű emelkedése mellett valósult meg, az eszközigényesség tehát fokozódott. 1982-ben egységnyi állóeszközértékre a 3 évvel korábbinál kb. 13-14 %-kal kisebb termelési volumen jutott. /fi*