MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1982
1982-01-27 627. öe. - 1982_VB 627/12
A pártszervezetek testületei, aktivistái megértették és elfogadták a XII. kongresszus főbb gazdaságpolitikai célkitűzéseit. Egységesebb lett a szemlélet abban is, hogy a felmerülő gondokat és feladatokat a vállalatoknak elsősorban önerőből kell megoldaniuk. Többségük eleget tud tenni a tevékenységükkel szemben támasztott magasabb követelményeknek. A kongresszusi határozatok végrehajtásának egyik fontos állomása volt a VI. ötéves tervek kialakitása. Az elfogadott tervek alapvetően összhangban vannak az ágazati- és alágazati irányokkal. A következő évek gazdasági, pénzügyi és kereskedelmi lehetőségeit az indokoltnál kedvezőbben itélik meg. A gazdálkodás minőségi követelményeinek erőteljesebb érvényesitése érdekében tervezett vállalati elképzelések nem elég körvonalazottak. A gazdálkodó egységek az 1981. évi gazdasági célkitűzéseiket alapvetően teljesitették. Megfelelő gazdasági, pénzügyi körülmények között kezdik el a VI, ötéves terv második esztendejét. A gazdasági élet területén dolgozó pártszervezeteknek döntő szerepük volt a feladatok eredményes végrehajtásában, a kollektivek mozgósításában. Kezdeményezői voltak a helyi gondok feltárásának és megoldásának. Sokat tettek azért, hogy a különböző átszervezések megnyugtató módon megoldódjanak, hogy a munka zavartalan legyen, A párttagok többsége példamutatóan dolgozik, kezdeményezőek a nehezebb feladatok vállalásában. A kerület fejlődésében meghatározó szerepük van az országos és fővárosi beruházásoknak. Az elmúlt években elkészült létesítmények /metró, Nyugati pu. rekonstrukciója, Marx-tér rendezése/ jó hatással vannak a kerületi lakosság hangulatára és életkörülményeire. Pártbizottságunk várospolitikai tevékenységében -a belső városrészi helyzetünkből kiindulva- nagy figyelmet forditott a lakásfelújítás és karbantartás gyorsítására, az egészségügyi alapellátás javitására. Lakóházaink többségének rossz állapota - a megindult rekonstrukció ellenére- rendkivül feszitő problémát jelent. A kerületi szakorvosi rendelőintézet a jelenlegi körülmények között alg tudja biztositani az alapellátást. Mielőbbi felujitására várjuk a Fővárosi Tanács megfelelő intézkedéseit. Részesei voltunk a középtávú kerületfejlesztési terv kidolgozásának. A tanáccsal, a tömegszervezetekkel és mozgalmakkal Jl ORSZÁGOS LEVÉLTÁR