MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1982
1982-01-27 627. öe. - 1982_VB 627/10
- 1 Az elmúlt két évben munkánk alapját és tartalmát a XII.kongresszus és a kerületi pártértekezlet határozatainak végrehajtása képezte. A kongresszust követő időszakban nagy figyelmet forditottunk a határozatok ismertetésére, feldolgozására és a végrehajtáshoz szükséges feltételek biztosítására. Munkaprogramjaink a kongresszusi határozatokból adódó feladatokra épülnek. Figyelembe vettük a felkészülés során elhangzott észrevételeket, javaslatokat és a kerület összetételéből adódó sajátosságokat is. A kerületi pártélet különböző fórumait rendszeresen felhasználtuk a határozatok és feladatok egységes értelmezésére. A pártbizottságunk tevékenysége tervszerű. A testületi munkában érvényesülnek a lenini normák. Az ülések légköre nyilt és őszinte, a napirendek tárgyalásánál az aktivitás megfelelő. A pártbizottság tagjainak többsége rendszeres munkát végez a munkabizottságokban, részt vesz egyes kérdések konkrét vizsgálatában. Szerzett tapasztalataikat a testületi és az alapszervezeti munkában hasznositják. Céltudatosabbá vált a pártbizottság irányitó munkája. Jelentős helyet kapott a határozatok végrehajtásának szervezése és ellenőrzése. Nőtt a beszámoltatások száma, a pártmunka több területén vizsgáltuk a pártszervezetek tevékenységét. A feladatok kialakításában és végrehajtásában jobban figyelembe vesszük a kerületi sajátosságokat. Kiemelten foglalkozunk a közlekedési, a közlekedés-épitőipari, a külkereskedelmi és a művészeti területtel. Fontos feladatunknak tartjuk a szakmai szakszervezeti központokban működő pártszervezetek segitését. Itt dolgozik párttagságunk lo %-a, munkájuk politikai jelentősége és hatása túlnő a kerület határain. Az irányitás javitása érdekében foglalkoztunk a pártbizottság munkamódszerének továbbfejlesztésével. Emelni kivánjuk a testületi munka szinvonalat. Fokozni a testületi tagok aktivitását a feladatok kialakításában és végrehajtásában, rendszeresebbé tenni a tájékoztatásukat. Több politikai, ideológiai kérdést tervezünk napirendre tűzni, konkrétabban kivánjuk megfogalmazni az eszmei-politikai feladatokat. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR /O 1\