MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1981

1981-05-13 611. öe. - 1981_VB 611/4

- 2 ­1./ Jelentés a körzeti megbízotti rendszer újjászervezésének helyzetéről, a lakossággal való együttműködés tapasztalatairól és a továbbfejlesztés feladatairól. Vincze Lukács; A VB. elé készített anyagunkat a BRFK kibővített vezetői értekez­leten is megtárgyalta és az ott elhangzott, elfogadott ajánlások­kal kiegészítve került ide. Körzeti megbízotti rendszerünk újjászervezésének folyamatában rendkívül nagy segítséget nyúj­tott, hogy a budapesti pártvezetés menet közben többször is foglalkozott különböző módon és formában a szervezésnek mind politikai, mind közreműködő - és ebben részt vállaló - állami és más társadalmi szervek ilyen irányú tevékenységével. Igen sokat jelentett ez alatt a 3 esztendő alatt, hogy a kerü­leti pártbizottságok és végrehajtó bizottságok számtalan esetben foglalkoztak a témával, értékelték, irányt mutattak a további teendőket illetően. Ugyanakkor a BM. vezetése, maga miniszter elvtárs, az ORFK vezetője és más elvtársak is figyelemmel kisér­ték, segítették a szervezést. A BRFK-n végrehajtott komplex vizsgálat, valamint az, hogy a BM. kollégiumi ülésén is külön hangsúlyt kapott a körzeti meg­bízotti rendszer és az , hogy a forradalmi rendőrezredtől át­irányították a kádereket erre a munkára nagy segítséget jelen­tett. Végül szeretném hangsúlyozni, hogy a Fővárosi Tanács és a kerületi Tanácsok nagy megértéssel fogadták a körzeti meg­bízotti rendszer újjászervezését, segítettek a KMB-s irodák létrehozásában. Ma még nem vált azzá a KMB-s rezsimünk, amit mi szeretnénk, ­mai politikai, szakmai elvárásainknak teljes egészében még nem felel meg. Az a megfogalmazás,^ hogy a "megelőzés bázisai legyenek" ­óriási feladatot ró a körzeti megbízotti rendszerre - de ez a legalapvetőbb feladatuk. Kérdést tett fel; Király Andrásné, Záhorzik Teréz, Kurucz Imre, Magyar Kálmán és Somogyi Sándor. Vincze elvtárs válaszolt a feltett kérdésekre. Hozzászólt; Kelen Béla, Szépvölgyi Zoltán, Gál Ferenc, Ladvánszky " Károly, Kurucz Imre, Molnár Enflre, Szabó Ferenc, és Király Andrásné. Somogyi Sándor; Javaslom a VB-nek, hogy a jelentést vegye tudomásul, a körzeti megbízotti rendszer újjászervezéséről reális képet ad. Javaslom fejezzük ki elismerésünket mindazon szerveknek, akik a szolgálat újjászervezésében - viszonylag rövid idő alatt ­ezt az eredményt produkálni tudták. Javaslom azt is, hogy a BRFK által megfogalmazott feladatokkal értsünk egyet. U-

Next

/
Thumbnails
Contents