MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1981
1981-04-29 610. öe. - 1981_VB 610/38
- 5 hogy az épülő lakások összetételében csökken az állami erőből és növekszik a magánerőből megvalósuló lakások aránya, a közérdekű feladatok végrehajtásához szükséges lakásokon felül mintegy 64#5oo lakást terveztünk a tanácsoknál nyilvántartott igények megoldására. Ez az V, ötéves tervidőszakhoz képest közel 1/3-dal több, amely a tervszerűbb lakásgazdálkodással, a tanácsi lakáscserék fokozásával érhető el, 4,/ A XII, Kongresszus határozataira alapozva, a kormányzati rendelkezések, a lakásigények megujitásának adatai figyelembevételével készitettük el a VI, ötéves tervidőszak lakásgazdálkodási és elosztási irányelveit, amelyek legfontosabb társadalompolitikai célkitűzései közül a következőket emiitjük: a,/ Népesedéspolitikai céljainkkal összhangban a három és több gyermekes családok mellett a kétgyermekes, továbbá az igényét megujitó egy gyermekes családok lakásellátását is célul tűztük ki, b,/ A lépcsőzetes lakásellátás elősegitése és a lakáscsereigények nagyobb mértékű megoldása érdekében olyan lakáscsere alapot hozunk létre, amely biztositja, hogy fokozatosan jussanak a családok megfelelő lakásokhoz, A tervezet ilyen célból az épülő uj lakások 5° %-át javasolja felhasználni. Ezzel lehetővé válik, hogy a kerületi tanácsok - az egyedülállókon kivül - valamennyi kérelmét megujitó lakáscsere-igénylőnek vagyoni-jövedelmi helyzetüknek megfelelő lakásellátási formában a tervidőszak végéig cserelakást ajánljanak fel. j A lakásmobilitás elősegitését szolgálja, hogy a nagyobb szobaszámú lakások bérlői, ha kisebb lakásba költöznek a jelenlegi lakásuk lakáshasználatbavételi dijának kétszeresét kaphatják téritésként, ós háromszorosát, ha nem kérnek cserelakást, c,/ A lakáscserék arányának növelésével összhangban növekedni fog azoknak a családoknak a száma, akik első lépcsőként - átmenetileg szerényebb felszereltségü, de önálló lakáshoz juthatnak. Ilyen formában lehet megoldani az egy gyermekes, valamint a gyermektelen családok egy részének, és a huzamosabb idő óta várakozó idős 2 fős családok lakásellátását, iff ,.. . ..._ _ i