MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1981

1981-04-01 608. öe. - 1981_VB 608/8

- 6 ­bor Gábor és Zombor Éva részére a III.kerületben jogtalanul telket juttattak. Ha befejeződik az épitkezés, négy lakással fognak rendelkezni. Kérjük a Végrehajtó Bizottság hozzájáru­lását ahhoz, hogy az bejelentésben foglaltakat ékivizsgáltas suk. - A Végrehajtó Bizottság a hozzájárulást megadta az ügy ki­vizsgálásához. Király Andrásné; Szeretném, ha a VB. elé hozott w Tájékoztató w-t kiegészíthet­ném és megbeszélnénk. Az előterjesztéshez és az elhangzott szóbeli kiegészítéshez hozzászólt: Kurucz Imre, Tarcsi Gyula, Magyar Kálmán, Köteles Zoltán, Molnár Endre, Somogyi Sándor, Dérfalvi István. Maróthy László: ügy gondolom tekinthetjük ezt az anyagot napirendi témának is, hisz meghallgattunk egy tájékoztatót és ezt meg is vitat­tuk. Véleményt-cseréltünk a Budapesti Egyetemi és Főiskolai Ifjúsági Napok rendezvényeiről. Elmondható, hogy a kezdemé­nyezés a KISZ Budapesti Bizottságától indult, rendben volt kézbentartva. Ismerjük el a KISZ Budapesti Bizottságának, a kerületi, egyetemi pártbizottságok tevékenységét, munkáját. Kérjük Tarcsi elvtársat tolmácsolja a VB. álláspontját azok­nak a fiataloknak pl.Tomsics Erika, akik kiemelkedő tevékeny­séget fejtettek ki. Az elhangzott tájékoztató és a felvetett kérdések mellett nem lehet megállnunk. Nem csak az egyetem falán belüli kérdéseket érintettünk, hanem a kor dolgai, az ifjúsági mozgalom régi és uj gondjai is szerepeltek. A PB. a jövő héten tárgyalja a KB-ülésen elhangzottakat. Van a KB­nak egy instrukciója, hogy ne csak szolgai transzmissziót lás­sunk el, Vannak konkrét ügyek, amiben tenni kell: a Közgazda­sági Egyetem közművelődési titkáráságán nem ugy mennek a dol­gok, ahogy az kellene, a Közgazd.tud.Egyetem KISZ-titkárának helyzetmegítélésénél sincs helyén minden. A Ho Si Min Tanárkép­ző Főiskola párttitkárának álláspontja is felháborító, Rendet kell tenni a fejekben, nem szabad, hogy ilyen szélsőségességek legyenek. Felvetődött itt az egyetemi sajtó kérdése, és még egy sor konkrét és megfogható ügy. Készitsünk feladatlistát, megjelölve a felelősöket és próbáljuk meg rendezni ezeket a kérdéseket. Nem szabad az alapkövetelmények közül a munka, tanulás, kötelességteljesítés hármast kihagyni. Alapvető fel­adatnak ezt kell tekinteni. Furcsálkodva hallgattam azt,hogy mennyire hajlamosak vagyunk arra, hogy a kívülálló szemével nézzük a dolgot. Komolyan kell érvényszereznünk bizonyos dol­goknak, azért, hogy ne legyen tologatás. Május végén lesz a KISZ-Kongresszus, biztos, hogy jól fog si­kerülni, de nem lesz valamennyi probléma megoldva. Javaslom, hogy hozzunk néhány konkrét ügyet ide vissza, pl. az egyete­meken belül hogyan van a munkamegosztás, milyen gondokkal kell szamolnuftk? Nem val amennyi egyetemre gondolok, hanm hatot ki­emelve, ill. hat egyetemre vonatkozóan. Lefeyen áttekintésünk 8

Next

/
Thumbnails
Contents