MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1981
1981-02-18 605. öe. - 1981_VB 605/96
Mi MSZMP BUDAPESTI BIZOTTSÁG Párt- és Tömegszervezetek Osztálya JAVASLAT a Budapest - Kelenföld körzeti üzemfőnökségen létrehozandó pártszervezeti feladatokra A MÁV Vezérigazgatósága az MT 1969. évi 203l/l969/XII.7./sz. határozata értelmében - az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Bizottsága által jóváhagyott elvek szerint - a vasúti munka szervezetének korszerűsítését elősegítő üzemfőnökségi hálózat kialakítását kezdte meg. Ennek alapján országosan körzeti és csomóponti üzemfőnökségek létrehozására került sor, A MÁV Budapesti Vasútigazgatósága a BP. - Ferencváros, BP. Józsefváros, BP. - Kelenföld, BP. - Keleti, BP. - Nyugati pu. és Rákosrendező állomás székhellyel tervez Budapest területén üzemfőnökségeket létrehozni. Budapest - Kelenföld körzeti üzemfőnökség létrehozása Kelenföld székhellyel megtörtént, szakmai irányító feladatköre az I., XI., és XXII. kerületekre terjed ki. Az üzemfőnökség szakszervezeti szervének felépítése a gazdasági hatáskörrel megegyezően került kialakításra. Az állami felállásból adódóan az egyértelmű pártirányítás végett szükséges a három érintett kerületben lévő pártszervezetek összevonását elvégezni. /A kelenföldi pártalapszervezetet 56 fő; a jelenleg az I. kerületi PB irányításához tartozó Déli pu. PB-től a gazdasági hatáskör miatt Kelenföldre átkerülő pártalapszervezeteket 164 fő, valamint a Budafoki állomás pártalapszervezetét 18 fő./ A párttagok létszáma így 238 fő lesz, ami lehetővé és szükségessé teszi Pártbizottság létrehozását is. A párt és tömegszervezetek technikai elhelyezése Kelenföldön biztosított. A javaslat kialakításában az érdekelt kerületek részt vettek, azzal egyetértettek. Budapest, 1981. február 9. B/VB/5. Készült: 35 pld -ban Lattá: ^C