MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1981
1981-10-07 620. öe. - 1981_VB 620/39
- 7 a szektorok közötti intézményesebb együttműködés tervezésének hiányossága. Az idei év eddigi tapasztalatai már azt is jelzik, hogy kereskedelmi és szolgáltató vállalataink, szövetkezeteink középtávú tervei és a valóságos folyamatok eltérnek egymástól. Ebben - a vállalati tervezés hiányosságai mellett - közrejátszottak információs bizonytalanságok is. De leginkább az,hogy a népgazdasági méretekben terven felül kiáramló vásárlóerő a kereskedelmi, szolgáltató vállalatok megnövekedett forgalmában érzékelhető. B hatások, árufőcsoportok, illetve a szolgáltatási ágak szerinti eltérésekkel, differenciáltan érintik vállalatainkat. Van olyan vállalatunk, amely még az ágazati tervet meghaladó előirányzatát is lényegesen túlteljesítette; a FŰSZERT forgalma viszont a tervtől és a bázistól is számottevően elmaradt, annak ellenére, hogy a vállalat több korszerű kereskedelmi módszert alkalmazott. A vállalatoknál realizált eredmények mintegy 10-15 %-kal baladják meg a tervek időarányos részét. A kerületi tapasztalatok alapján a termelékenység emelkedése nem éri el a forgalom növekedési ütemét. Ez a vállalati munkaszervezés lazaságaira, tartalékaira is utal. A vállalatok a korábbiaknál jobban éltek az adómentes sávot meghaladó bérfejlesztés lehetőségével. A jövedelemnövekmény - amely a bázist lényegesen, de a tervet is meghaladja - csak részbon van összhangban a gazdálkodás hatékonyságának javulásával. Ez a helyzet olyan időszakban következett be, amikor pártszervezeteink határozottan arra törekedtek, hogy a vállalataik a teljesítményhez jobban igazodó, ösztönzőbb bérrendszert alakítsanak ki. A gazdálkodási hiányosságok főbb tanulságait a kereskedelemben és a szolgáltatásban dolgozó pártszervezetek testületi üléseiken összegzik. Kritikusan mutatnak rá, hogy a vállalati közgazdasági elemző munka gyenge, az információs rendszer szinvonala alacsony, a döntések nincsenek kellőképpen megalapozva, s a vállalatvezetés képtelen menetközbeni rugalmas korrekciókra. 33