MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1981
1981-07-29 615. öe. - 1981_VB 615/35
A kerületi Párt- Végrehajtó Bizottság 1981. június 24-i ülésén áttekintette a lakóterületi - körzeti pártbizottság ed digi működésének tapasztalatait, amelyről az alábbiakban számolunk be. I. 1./ Kerületünkben a körzeti pártmunka az elmúlt évek során szervezetileg és tartalmilag is fejlődött. A kerületi PártVégrehajtó Bizottság 1975-ös határozatának végrehajtása során,/akkor a 2723 fős taglétszám 12 körzeti alapszervezetben tevékenykedett/ ujabb alapszervezeteket hoztunk létre. A körzeti pártalapszervezetek fokozatosan nagyobb gondot forditottak a lakóterület felé irányuló politikai munkára, tevékenységük nyitottabbá vált, működésük feltételei javultak. 1979-ben a kerületi Párt- Végrehajtó Bizottság újra elemezte a körzeti pártszervezetek helyzetét. /Ekkor már 3692 volt a körzetekhez tartozó párttagok száma./ A helyi teendők meghatározása mellett - irányitásuk és működésük fejlesztése céljából kezdeményeztük lakóterületi-körzeti pártbizottság létrehozását, melyet a Budapesti Pártbizottság javaslata alapján a Politikai Bizottság 1979. december 11-én - kísérletképpen - engedélyezett. 2.1 A lakóterületi - körzeti pártbizottság 1980. február 7-én jött létre. Az alapszervezetek küldöttei 45 tagú pártbizottságot és 9 tagú VB-t választottak. Létrehozták a párt- és tömegszervezeti, valamint a propaganda és művelődési munkabizottságot. A kerületi pártbizottságnak továbbra is tagja lett a körzetben dolgozó több párttag, köztük két SZH kitüntetett. A lakóterületi-körzeti PB titkára /aki nyugdijas, Szocialista Hazáért Érdemrenddel kitüntetett/tagja a kerületi PVB-nak. 2>S~