MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1980

1980-02-06 576. öe. - 1980_VB 576/74

3 Fontosnak tartja, hogy erősítsük szövetségünket, barátsá­gunkat, együttműködésünket a Szovjetunióval, a Varsói Szerző­dés, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa tagállamaival, a szocialista közösség országaival. 2. Társadalmi és politikai viszonyaink fejlődése. A budapesti kommunisták elfogadják és egyetértenek a szocialista társadalmi viszonyok fejlődését elemző megállapítá­sokkal, a munkásosztály, a parasztság, értelmiség helyzetének értékelésével, a munkásosztály vezető szerepének hangsúlyozá­sával . A XI. kongresszus óta tovább erősödtek hazánkban a szocialista társadalmi viszonyok, szilárd gazdasági alap a termelőeszközök szocialista tulajdona. Kiemelték a szövetségi politika jelentőségét, további szilárdítását, amelynek érdekében a munkáosztály, a paraszt­ság és az értelmiség soraiban egyaránt, az eddiginél is haté­konyabb politikai munkát kell végezni. Felhívták a figyelmet a műszaki értelmiség egyre növekvő szerepére. Egyetértettek a párt szövetségi politikájával összefüggő meg­állapításokkal, azzal, hogy a szocialista nemzeti egység alap­ja továbbra is a munkásosztály, a párt vezető szerepe. Politi­kánk fontos eleme a vélemények, a javaslatok, a kritika iránti figyelem. Demokratikus közéletünk ezeket serkentőleg hozza fél­sz inre. Fontosnak és szükségesnek tartják a szocialista demokrácia szélesítését, meglévő fórumainak tartalmi javítását, s azoknak az akadályozó tényezőknek visszaszorítását, amelyek helyenként még nehezítik érvényesülését, kibontakozását. <fh

Next

/
Thumbnails
Contents