MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1980
1980-10-01 595. öe. - 1980_VB 595/12
I - w Méhes Lajos et.; Az előkészités menetének minősitése; - egyetértoe Király et. nővel - példamutatóan demokratikus és pártszerü volt, bár sok ilyen példánk lenne, mint ahogyan ez az anyag készült. Igaz a Pártbizottság kérte magához a témát és tárgyalta meg. A VB álláspontját tudomásul vették, hogy a kerületi pártbizottságokhoz juttassák el a javaslatokat. Ezt az egész menetet nagyon demokratikusan és pártszerüen végzetek az elvtársak. Hanjpílyozni kell azt, hogy az előző tárgyalás során, számunkra is sokkal feszültebbnek tűnt a kérdés, azóta nagyon sokat változott, közelebb kerültek egymáshoz az álláspontok. A központi elképzeléseket jobban megértették a kerületi pártbizottságok és az egyes intézetek vezetői. Ebben az időszakban értelmes emberek pártszerü beszélgetése folyt. Szabó et. emiitette, hogy ezek a beszélgetések mihez vezettek. Az egész munka önmagában ösztönzött arra, hogy az érintettek felülvizsgálják saját tevékenységüket és munkájukat. Tulajdonképpen most 97 kutatóintézet közül 70 intézet szervezeti végrehajtásával egyeztetés van, 27 olyan intézmény van, ami további döntést, illetve vizsgálatot igényel. A pártszervezetek ezzel kapcsolatos feladatai: a kerületi PB-ok adják véleményezéssel tovább, készitsék elő, hallgassák meg az észrevételeket, - de a döntés felelőssége az állami szerveké. Ezt a felelősséget sem a kerületi, sem a Bp.-i PB nem vállalhatja, ez az illetékes állami szervek feladata. Ma ajánlja a VB, hogy azokat a konkrét észrevételeket, amelyeket a kerületi Pb-ok tettek nagyon alaposan vizsgálja meg az illetékes állami bizottság /pl. Geofizikai Kutató esetében/. Kérjük, hogy a kerületi PB-ok véleményezzék, nagyon tételesen nézzék át az elvtársak. Komoly munkát tartalmaznak ezek az észrevételezések. Ezek figyelembevételével alakitsák ki a konkrét döntéseket. Nagyon jó dolog volt, hogy ez igy végig lett tárgyalva a pártbizottságokon keretsztül. Idézve az eredeti Politikai Bizottság és Kormányhatározatot = az elvtársak maximális előkészítéssel és hozzáértéssel csinálják, bátoritani is kell ezeket az embereket, akik ilyen komoly feladatokon dolgoznak. /PB, TPB munkája során 97 x 10 ember dolgozott ezeken a feladatokon/. Folyamatában és folyamatosan kell a feladatokat kidolgozni, karbantartani. Ennek megfelelően a szervezeti kérdéseket is át kell tekinteni, ami nem egyszerűen leirt valami, élőben kell vele továbbra is foglalkozni. Ne halmozódjon fel ennyi kérdés: a tudományos kutatóintézetek területén ehhez a szervezeti formához kell igazodni. A Határozat 1. pontjában benne van a lényeg: de a témával folyamatosan kell foglaltozni. A keretintézetek témájával 1L