MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1980
1980-08-22 592. öe. - 1980_VB 592/24
- 23 Hogy miért a Bozsik kapta a garázst? Az Omega együttes raktározás céljára akarta használni, a másik igénylő pedig nem abban a kerületben lakott. Sem jogi, sem etikai oldalról nem látok a lakás és garázs ügyekben elitélni valót. A vizsgálat megállapításait a bejelentőkkel is meg kell ismertetni. Az se lett volna baj, ha ők maguk közvetlenül Kovács elvtársat kérdezik meg a dolgokról, mielőtt központi szervhez fordultak. Ezt elvtársiasabbnak tartottam volna. Méhes Lajos; az előadottakat összefoglalva, jegyzőkönyv alapján össze kell allitani a jelentést a KEB felé. Tényszerűen kell vizsgálni ezt a kérdést, a törvényesség betartása a mérvadó. A Fővárosi Tanács vizsgálódásai alapján mondja ki, ha ez valóban igy van, hogy a lakáscserék során szabályszerűen jártak el. Ezekben csak a tényeknek szabad mérvadóknak lenni. Amit a Végrehajtó Bizottság meg tud állapítani az az, hogy a párt irott és Íratlan törvényeinek megfelelően jártak el, minden szabályosan történt Kovács Károly és Fehér Istvánná lakásügyiében. Az összeállités térjen ki arra, hogy az akkori elsőtitkár engedélyével indult Kovács elvtárs lakásügye, tőle kért és kapott segítséget. Az eredeti állapot visszaállítására előbb történt dön-á tés, mint ahogy Kovács elvtárs megkapta volna a lakást. A rendbehozatal is a szokásos módon történt. A garázsügyet 1975-ben a BPB. már vizsgálta egyszer, lezárta. A mostani megerősíti a korábbi megállapításokat. Le kell ezeket írni és meg kell mondani a tények alapján azt, hogy a Kovács Károllyal szemben felhozott szabálytalanságok valótlanok, minden szabályszerűen történt. Az ügynek azért van tanulsága ránk, a Budapesti PB-re nézve is. Hasonlóan, mint a BPB. titkárokra vonatkozóan a kerületi PB. titka rokra vonatkozóan is kellene valami megoldást keresni ilyen ügyek intézésére. Pl. ha a BPB. illetékes titkára lenne megbízva ezekkel, akkor már nem a cserélő személy támadható. Ezt világossá kellene tenni és 2-3 mondatos határozatban rögzíteni kellene, hogy nemcsak a lakáscserét, hanem a bonyolítással kapcsolatos költségeket is figyelemmel kellene kisérni, tehát magát a folyamatot kellene részünkről ellenőrizni. Védettséget kell igy is biztosítani. Az ügyből Kovács Károly számára is van egy tanulság: sokkal körültekintőbben kellett volna eljárnia a Fenémével kapcsolatos lakásügyben. Mivel Kovács elvtárs érintve van ebben, meg kellett volna beszélnie vezetőivel. Nem tapasztaltunk politikai érzékenységet ebben az esetben. Ennek az ügynek kapcsán a kerületi elsőtitkári értekezleten kellene valamit mondani, nehogy valaki hasonló képpen járjon. Tehát összegezve: A Föv.Tanács és a kerületi IKV álláspontját, a fő megállapításokat össze kell foglalni és ezeket a Föv.Tanács \ezetői adják irásba. Ez az anyag térjen ki arra is, hogy Fehérné esetében is rendben mentek-e a lakáscserével kapcsolatos dolgok és a költségek megosztása is. A PVB. értékelését, állásfoglalását meg kell küldeni írásban a KEB-nek.