MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1980

1980-05-14 585. öe. - 1980_VB 585/49

XI. kerület A Közgazdasági Kutató Intézet taggyűlésén vetették fel, hogy az intézet tudományos kapacitása sem szakmailag, sem politi­kailag nincs kihasználva. Az általuk képviselt tudományág és a politikai összefüggéséről egy felső szintű vezetővel szeret­nének konzultálni. Mind az intézet tudományos kapacitására vonatkozó megjegyzést, mind pedig a vezető tudománypolitikussal való találkozás igé­nyét megbeszéltük Rottler Ferenc elvtárssal, az MTA Társada­lomtudományi Főosztályának vezetőjével. Az üggyel az illetékes főtitkárhelyettes, Köpeczi Béla elvtárs is érdemben foglalko­zott; ő személyesen kérte fel Hoós János elvtársat, a KB Gaz­daságpolitikai Osztályának vezetőjét, hogy egy megfelelő al­kalommal találkozzék az intézet kollektívájával, konzultációs beszélgetés keretében. Tudomásunk szerint Hoós elvtárs és az intézeti párttitkár között az ügyben kapcsolat teremtődött, de a szóban forgó konzultációra a mai napig raég nem került sor. HQ

Next

/
Thumbnails
Contents