MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1979
1979-06-05 559. öe. - 1979_VB 559/12
11 valóban ebben a négy témakörben adódnak a legfontosabb tennivalók, és itt adódtak viták is korábbi időszakban. A belügyi szerveknél a sajátos egyszemélyi parancsnoki felelősség mellett a pártszervek bekapcsolódása a szakmai tevékenységbe pártpolitikai munkával, nem csorbitja az egyszemélyi felelősseget, hanem segitséget ad. Ehhez a helyes mércét kell megtalálni. Másként van ez a BM központi szerveinél lévő pártbizottságnál,^ másképpen a BRFK-nál, vagy a kerületi kapitányságoknál. Szükség van arra, hogy a szakmai munka lényeges összefüggései, amelyek az állomány helyzetét, magatartását befolyásoljak, bekerüljenek a pártmunka körébe és ezekről érdemi tárgyalások folyjanak ? érdemi segítségnyújtás is történjen a pártszervezetek részéről. A belügyi szerveknél hajlamosak néha nagyon leegyszerűsített fogalmazásokra. Pl. a belügyi szerveknél magától értetődő dolog, hogy a rendőr mindenben egyetért a párt politikájával hivatalból. Nincsenek szakmai, politikai problémák. A valóság ennél sokkal bonyolultabb. Nincsenek a rendőrök elszigetelve a társadalomtól, gondolkodó emberek, nekik is vannak problémáik. Ezt azért kell^ reálisan nézni, mert ha nem igy nézik, akkor a politikai nevelő munka nem érzékeny azok iránt a politikai, eszmei problémák iránt, amelyek adódnak az állomány körében és amelyeket ott is eszmei eszközökkel lehet megoldani. Elmondja tovább, a belügyi szerveknél van tervszerű rendszeres kádermunka a szeméylá ügyi kádervonalra. Ennek ellenére ez a legkényesebb pontja legtöbb területen a munkának. Egy tapasztalt állomány nagymértékben nyugdi^ba megy, fiatalok jönnek, erős a fluktuáció, nagy a leterheltség. A budapesti kádertartalék a BM kádertartaléka is, s ezek az ügyek nem mindig összehnagoltak, éppen ezért ezekből az ügyekből a következő néhány évben sok probléma, feladat adódik. E problémákat általában mindig megoldják ugy, hogy a legalkalmasabbakat nevezik ki az adott posztra, de ezek sem mindig eléggé alkalmasak. Felmerült a kérdések során a létszámhiány kérdése, és a szociális gondoskodás. A határőrségtől való toborzás lehetséges, és ugy véli ennek komoly hatása, eredménye lesz. Emellett indokolt a párt és a KISZ részéről is nagyobb segitséget adni az utánpótláshoz. Fontosnak tartja azt, hogy a BM vezetésénél kitérjenek a rendőrség lakásügyeinek megoldására, hogy növekvő mértékben kapjanak ezen a téren segitséget. Az a véleménye, hogy józan, reális, lényeges kérdésekre összpontosító jelentés van a VB előtt, tükrözi azt a szinvonalas, eredményes munkát, amelyet a BRFK párt sz erve zetai végeznek. Vincze Lukács elvtárs: örömét fejezi ki, hogy a VB előtt a Politikai Bizottság 1967-es határozatáról beszámolhattak. A BRFK VB vitájában resztvett, a leirtakkal egyetért, véleménye szerint a jelentés a helyzetet reálisan tükrözi a négy témakörben. A hozzászólásában a kádermunkát, káderhelyzetet kivanja kiemelni. Egyetért az előzőkben elhangzottakkal, azzal, hogy a következő négy évben olyan arányú lesz a változás, mozgás, amely az eddigi ütemet is felgyorsítja. Volumenét, nagyságát tekintve, figyelembe véve a 22 kerületi kapitányság helyzetét, a következő két év alatt a kerületi kapitányságoknál a vezetők több mint fele kn-rin T,™„/H • ba es nem könnyű ezeknek az elvtársaknak az uíánpótlásl! ^^ AJ