MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1979

1979-06-05 559. öe. - 1979_VB 559/3

-2­Kovács elvtárs; A KB.1972.decemberi határozata inditott el egy tevékenységet. Ennek a jelentésnek a kapcsán áttekintettük a KB. határozattal kapcsolatos feladatainkat. Az 1977/lo46 sz MT.határozat újólag határozta meg a feladatokat. A határozatot vizsgálva azt tudjuk mondani, hogy az MT megállapítása i^az,hogy a munka és üzemszer­vezés területén sok előrelépés történt az elmúlt esztendőben,de még több lehetőségünk van. A pártszervezetek és kerületi Párt­bizottságok a KB.határozat után nagyon intenziven kezdtek fog­lalkozni ezzel a témával.Több évig napirenden volt ez testületi üléseken.Egy pár év óta azonban egy kicsit elcsendesedett,igy a politikai munkában ebben a vonatkozásban egy kis megállás tör­tént. Majd egy-két év után ismét foglalkoztak a kérdéssel. Ezt tükrözik a pártszervezetek programjai, cselekvési programjai is. Különösen a termelés szervezésben, munkaerő gazdálkodásban stb. javuló irányban lehet előrelépést látni. Mi azt tudjuk mondani, hogy a vállalatoknál a szakmai vezetésnél van érzékenység szer­vezési kérdések iránt. Mühelyszinten ez már nem annyira érzékel­hető. Itt esetleges szemléletbeli hiányok a munka hatékonyságát zavarják. A jelentésben bemutattuk,hogy egy alap elégedettség mellett, számos előrelépés történt. Nagyobb figyelmet kell azon­ban szentelni ennek a témának, erre nagy szükség van különösen ebben az esztendőben. Befejezésül megemlíteném,hogy itt gépipari vállalatok szerepelnek a kerületből, melyek eléggé eltérőek szer­vezeti formában. Kérdések: Szabó elvtársnő: A XIII.kerületben a szervezés-számitástechnikai intézetekben közel 5oo fő dolgozik.A kerületi Pártbizottság szerint a különböző válla­latok igénybe veszik-e ezt? Martos elytársnő : A kerületi üzemeknél hasonlók a tapasztalatok,mint a sajátos körül­ményekkel rendelkező vállalatoknál. A KGM budapesti üzemeinél mi a tapasztalat, kedvező,vagy hasonló? Az ütemes termelés és áruki­bocsajtással kapcsolatban vizsgálták-e az elvtársak az árbevételt? Szépvölgyi elvtárs: Van-e tapasztalatuk,hogy a szerződéses kötelezettség területén van-e lényeges változás,javulás? Hámori elvtárs: Van-e különbség a munka és üzemszervezés területén a fiatalok és idősek között? Vincze elvtárs : A kooperációra rákényszerülnek a vállalatok.De ezek a kapcsolatok megbízhatatlanná válnak.A belső kapcsolatokra helyezzük a folyamatot jo-e ez? Vagy a külső kapcsolatok megbízhatóságára kell-e törekedni?' -

Next

/
Thumbnails
Contents