MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1979

1979-04-05 555. öe. - 1979_VB 555/77

2 Bevételünk - tervszerű és takarékos gazdálkodás mellett ­fedezetet nyújt valamennyi tervezett rendezvény, akció sike­res megvalósítására, biztosítja működésünk anyagi hátterét, KIADÁSOK Pénzügyi lehetőségeink felhasználásában arányváltozást tervezünk: jelentősen növekszik a politikai képzésre fordít­ható előirányzat, kisebb mértékben emelkednek fenntartási, működési költségeink és csökkennek az álló-és fogyóeszközök­kel kapcsolatos kiadások. A politikai képzésre tervezett összegből - az érvényes határozatok alapján - a KISZ középvezetői képzést, az éves felkészítéseket ós az úttörő-mozgalmi képzési feladatain­kat el tudjuk végezni, A munkaszervezési kiadásokon belül tervezett kulturális rendezvények közül legjelentősebbek a Forradalmi Ifjúsági Napok "hagyományos" központi rendezvényei, az Országos Di­áknapok előkészületei: a budapesti "gála" és fiataljaink vidéki szereplése, A "Müveit ifjúságért, korszerű művelt­ségért" ez évben induló négy új akciójára és a középiskolá­sok tanulmányi versenymozgalmára megterveztük a szükséges költségeket. Az úttörőélet jelentős eseményei az 1979-ben zajló terüle­ti uttörőkonferenciák és az uttöróparlamentek, A sportren­dezvényekre , valamint az Ifjú Gárda tevékenységéhez, ver­senyeihez az előző évihez hasonló mértékű az előirányzatunk. Termelési versenyeket az előző évinél több szakmában rendez ünk, ezért kis mértékben nő az előirányzatunk, kiál­lítások költségeire elegendő azonos összeg. *¥

Next

/
Thumbnails
Contents