MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1979

1979-04-05 555. öe. - 1979_VB 555/62

- 6 ­- jelentősebb összeg még a közlekedési költségeknél, a személygépkocsikra tervezett előirányzatból maradt meg. A közlekedésre tervezett előirányzatból képződött marad­vány változatlanul összefügg e költségekre kedvezően ható takarékossági intézkedéseinkkel. Az egyes költséghelyeken, az áremelkedések miatt indokolt túllépé­sek ténye mellett is megállapítható, hogy a legnagyobb főcsoport előirányzatai megnyugtatóan tartalmazták azokat a pénzügyi felté­teleket, melyek a Budapesti és kerületi Pártbizottságok, valamint az Oktatási Igazgatóság és a körzeti pártszervezetek fenntartásá­hoz, működéséhez sokirányú kiadásaikhoz indokoltak voltak. d./ Az állóeszközökre fordítható módosított előirányzatból, mely 23.69o e Ft volt. 25.112.6 e Ft. az előirányzat 97.5 %-a került felhasználásra. A rendelkezésünkre álló felújítási keretből 577.4 e Ft nem került felhasználásra. Ugyanakkor 1978-ra tervezett, de 1979-re áthúzódó munkák miatt ez évben kell kiegyenlíteni, mintegy 5 millió Ft értékű számlát, melyet a KB. Pártgazdasági Osztálya támoga­tásával ez évben kell rendezni. 1978-ban az alábbi felújítási munkák lettek elvégezve: - az I. kerületi Pártbizottság székháza belső felújítása, 1.436 e Ft ráfordítással. Az épület teljes belső felújítását, a világítás korszerűsítését, az udvari homlokzat tatarozását, a nagyteremben beépített széksorok cseréjét végeztük el; - a II. kerületi Pártbizottság székházában 1977-ben elkezdődött teljes felújítási munka folytatódott, mely várhatóan ez év második felére készül el, mintegy 5 millió Ft ráfordítással; - a IX. kerületi székházban átadásra került egy uj személy­felvonó 531 e Ft ráfordítással; - a XVI. kerületi székházban üzembehelyeztük a gáztüzelésre átalakított kazánházat és kicseréltük az összes fűtési vezetéket, valamint radiátorokat, 1.956 e Ft ráfordítással; Cl

Next

/
Thumbnails
Contents