MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1979
1979-12-18 573. öe. - 1979_VB 573/97
- 67 A szellemi foglalkozásúak párthoz való közeledése továbbra is jelentós. Az új párttagok fele 3o év alatti fiatal, akiknek döntő többsége KISZ ajánlással kérte felvételét. Valamit javult az elmúlt egy-két évben az egyetemi-főiskolai ifjúság párttagfelvétele. Az ifjúság arányával azonban elégedetlenek vagyunk, A pártból kilépettek, töröltek, kizártak száma az utóbbi öt évben lényegesen magasabb volt, mint a XI, kongresszus előtti öt esztendőben. Ennek oka alapvetően az 1976-ban lezajlott tagkönyvcserében van, amikoris az egyéni beszélgetések hatására többen nem vállalták a növekvő követelményeket és kérték kilépésüket, vagy a pártszervezetek kezdeményezték törlésüket. Budapesten az alapszervezetek száma 5.000 fölött van. Az alapszervezetek fele üzemben működik. Az alapszervezetek többségében a politikai, szervezeti, személyi feltételek jók. Sok azonban még mindig az olyan kislétszámú /5-lo tagú/ alapszervezet, ahol vizsgálni kell milyen keretek között lehetne jobban biztosítani az ott lévő párttagok hatékonyabb munkáját. S*-