MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1979
1979-12-18 573. öe. - 1979_VB 573/93
- 63 VI. A budapesti pártszervek és pártszervezetek munkájának ta pasztalatai 1. A párt belső helyzete. Az irányító munka tapasztalatai. A pártszervek és -szervezetek irányító munkája megfelelő, minden területen eredményesen szervezték a XI. kongresszus és a budapesti pártértekezlet határozatainak végrehajtását, a programnyilatkozat ismertetését. Megkülönböztetett figyelmet fordítottak a gazdasági építő munka, a városfejlesztés feladataira. Határozataink tükrözik a főváros sajátosságait. A főváros gazdasági, társadalmi, politikai életében érvényesül és fejlődik a párt vezető szerepe. A pártszervezetek, a kommunisták munkája érezhető a gazdaságban, a kultúrában, az életkörülmények javításában. A párt tömegkapcsolata erős, a pártonkívüliek többsége egyetért pártunk politikájával és tetteivel vesz részt a szocializmus építésében. A párt munkastílusa, munkamódszere erősíti a tömegek és a párt kapcsolatát. A pártmunka mozgalmi, politikai jellege, a tömegek körében végzett agitációs nevelő munka fejlődött. A jövőben még nagyobb gondot kell fordítani arra, hogy időben és érdemi választ adjunk a párttagok és pártonkívüliek által megfogalmazott kérdésekre, megjegyzésekre, javaslatokra. Altalános igény, hogy a párt politikáját, a határozatokat még következetesebben hajtsuk végre, lépjünk fel a politikánkkal, céljainkkal ellentétes jelenségek ellen. A párt eszmei, politikai, szervezeti, cselekvési egysége erős. Ezt az egységet minden új helyzetben ismételten meg kell teremteni. Az elmúlt öt esztendő bel- és külpolitikai eseményeiből eredő problémák sokszor próbára tették ezt az egységet. A párttagság kiállása, példamutatása, kezdeményező készsége, politikai érettsége a kritikus helyzetekben is megvolt, és képesek voltak magukkal vinni a pártonkívülieket. Ez a poC J3