MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1979

1979-12-18 573. öe. - 1979_VB 573/27

- 26 ­Bozsó László: Valahol meg kellene említeni a társadalmi munka társadalmasítását. A kádermunkához: a fővárosban erőteljes politika folyt a munkások vezetővé válása érdekében. Érdemes lenne erről is néhány szét szólni. Evek óta nem tudunk jobb helyzetet teremteni a nők vezető funkcióba állításában. Erről is kellene beszélni. Parnicsán László: A tagdíjfizetéssel mi rendben vagyunk. Beszélünk a társadalmi munkások megbecsüléséről. 30-40 fős alapszervezetünk évente J-k könyvet tud jutalomként ezeknek az elvtársaknak adni. Martos Istvánné: A szakszervezetekkel kapcsolatos részt nagyon szürkének ítélem meg, ennél munkájuk sokkal gazdagabb.Nem szerepel a szakszervezet kettős feladata sem, - mégis a legnagyobb tömegszer­vezetről van szó. Kurucz Imre:A XI. kongresszus egyik vezérgondolata volt, hogy szélesítsük tovább a társadalmi, szocialista vonásokat. Valahol nekünk is kellene ebből egy csokrot kötni. Király Andrásné: Minden résznél igyekeztünk azokat a vonásokat be­mutatni, arai beletartozik ebbe a körbe, lehet, hogy nem elég markánsan. A szerkesztésnél majd erre külön figyelmet fordítunk. Méhes Lajos: A fejezet első 3 oldala feleslegesen ismételt dolgokat hangoztat, ezzel másfél oldalon elég lenne foglalkozni. A tömegmozgalmak megítélése nem reális, ezen változtatni kell. üj téma egyetlen egy kínálkozik: a szocialista demokrácia témája, ez jelentős feladat, kell, hogy ezzel foglalkozzunk. Azt kérem, hogy a titkár elvtársak változatlanul tartsák meg a fejezetek, témák fölötti felügyele­tüket, dolgozzanak rajta még, s az egész össze­fogása Király elvtársnő és Paizs elvtárs feladata. A kérdés az, mikorra tudják átdolgozni? Király Andrásné: Az ünnepekig a nyers munkálatokat szeretnénk el­végezni és január elején véglegesíteni. IX

Next

/
Thumbnails
Contents