MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1979

1979-12-12 572. öe. - 1979_VB 572/87

- 5 ­A vitákban határozottabban megjelent a kommunista magatartás né­hány időszerű követelménye, mint a beszámolókban. így például: - fel kell lépni az ellen, hogy egyes párttagok nem vállalják a szükséges ütközéseket, - a kommunisták példamutatóbban lépjenek fel az egyenlősdi ellen, - nem szabad eltűrni a párt erejét gyengítő magatartást. Kevés a felsőbb szervekhez címzett észrevétel, Javaslat. Ezzel szem­ben meglepően általános a vélemény, hogy az információs jelentések­ben tett jelzésekre változatlanul nem kapnak kielégítő választ. A beszámoló taggyűléseken az 5 éves munka értékelése alapján meg­határozták a következő év főbb politikai feladatait. A határozat­ban azonban jóval kevesebb tennivaló került megfogalmazásra, mint amennyi problémát a beszámolók és a vita felszínre hozott. Több alapszervezetben ehhez az is hozzájárult, hogy a határozati javas­latot nem a beszámolóval együtt vitatták. Néhány taggyűlésen azt tapasztalták, hogy a jövő évi gazdasági feladatok és a szabályzók hatásának nem kellő ismeretére hivatkozva nem készítettek a fela­datokat kiemelő határozatot /pl. a PANYOVA-KISTEXT vállalat alap­szervezetei/. Eddig mintegy száz taggyűlésen vettek részt a Budapesti Pártbizott­ság és az apparátus tagjai. A közvetlen, valamint a kerületi párt­bizottságoktól szerzett információkat részletesen összegeztük. A tapasztalatokat PTO-s titkári értekezleten visszacsatoltuk és több, a jelen tájékoztatóban is jelzett problémát sikerült kedvezően be­folyásolni. Hl ' (y //Závori László / • ^ J n

Next

/
Thumbnails
Contents